Alvin és a mókusok - Júlia Nem Akar a Földön Járni

Hogy mért pont játékos? Nincs olyan korosztály, akit nem lehetne valami játékra rávenni. Persze, nyilván idő kérdése, de a hajlam mindenkiben megvan. A gyerkeknél elég egyértelmű, könnyen észrevehető a dolog. A felnőttek, ha más nem, a gyerekekkel játszanak. És persze egymással, hol komolyabban, hol lazábban. A vicc csak ott van, hogy még azok a 90+osok is, akikről már azt mondanánk, kinőttek a játékokból, már nincs kedvük hozzá, noss még ők is játszanak.
Máig nem felejtem el, hogy a Dédim hogy tanított meg kártyázni. Igaz, csak a magyar paklit ismerte, nade ez egy nyolc éves kölyöknek hol akadály?

Stratovarius - Falling into Fantasy

Megérzések. De ja vu. Hatodik érzék. Olykor mindenki találkozik ezekkel. A kérdés az, hogy ki hogy áll hozzájuk, hogy kezeli az előidézett helyzetet. Nekem furcsa megítélésem van rájuk nézve, én ugyanis ösztönöknek hívom mind a fentebb felsoroltakat.
Biológiai fogalomként értelmezve természetesen ez nem igaz. Mondhatni hülyeség. Jó, tény, hogy nincs meghatározott definiciója, de általában a diákok, HA tanulnak etológiát, valahogy úgy fogadják el, mint "fajspecifikus, veleszületett és rögzített viselkedésminta". Ez nemcsak hiányos, de gyakorlatilag nem segít semmiben.
Sok ember, sokféle képpen írta már körül, én pedig személy szerint legközelebb a saját gondolataimhoz Tinbergenét érzem. Ő valami olyasmit mondott, hogy az ösztön hierarchikusan szervezett idegi mechanizmus, amely érzékeny bizonyos külső vagy belső felszabadító ingerekre, és ezekre válaszolni képes az egyén vagy a faj fenntartásához szükséges koordinált mozgásokkal.
Biológiailag az ilyen mozgások, amiket az ösztönök hatására kezdünk el, megszakíthatatlanok. Erre gyakori példa a pók hálófonása, a madarak fészek építése, egyes állatok táplálék rejtő viselkedése... és még sok más... De ez a tudományos, szakmai megközelítés...

Blues Company - A börtön ablakában

Visszaszokni egy életformába, ami régen volt, de mára már nincs nem könnyű. Leginkább a tudat, hogy ismét változtatni kell teszi nehézzé... Persze könnyebb, mintha valami teljesen új kerülne elénk, hisz ezzel már találkoztunk, de mégis. Valamiért véget ért az a korszak.
Újabban egyre pechesebbnek érzem magam. Depi azért nem vagyok, még csak melankólikus se nagyon, csak van valami furcsa köd a napjaim fölött, ami rányomja a bélyegét az egész hétre és a viselkedésemre, kedvemre is. Nyomasztó, hogy sokszor zenét hallgatni sincs kedvem...
Aztán felkínálkozott a változás.

Michael Bublé - Haven't Met You Yet

Néha lekéne lassítani. Megállni, pihenni. Nem csak nekem, mindenkinek... persze főleg ugye magamból tudok kiindulni. Sokszor a dolgokat bonyolultabbá tesszük, mint amilyenek valójában. Igen. Még én is. Sőt, főleg én. Mert ilyen vagyok...
Mindig van nagyobb hal, mindig lesz, aki őrültebb mint én, de azért ne számítsatok túl gyakran ilyen idiótákra. Azért szerencsére ennyire sokan nem vagyunk. Mindenesetre néha a legegyszerűbb dolgokat mi magunk alakítjuk nehézzé, a lenge napokat telezsúfoljuk, mert "Ó, ez úgyis egy laza nap!" Aztán persze fejreállunk. Ehhez ugyanis némi szervezői készség is kéne, valami rendszerező központ az agyban, vagy valami, ami nekem hiányzik...
Bár én legalább még együtt tudok élni vele... azt persze nem tudom, hogy meddig...

HIM - Right Here In My Arms

Eljött ez az idő is, mikor végre usque egy hónap, két nap késéssel, de megejtem a hagyományhagyó Bálint napi bejegyzést.
Elvégre a Valentinnapot lehet szeretni, és lehet utálni. Újabban egyre divatosabbak az anti-Valentin napi megmozdulások is, és ugyan így egyre hangosabban éljeneznek és tapsolnak azok is, akik mellette állnak. Kétség kívül a média és agonoszkapitalistaüzletvezetők keze mindkettőben benne van, de kérem szépen, ők is csak az emberi természet rejtélyeit/rejtvényeit használják ki és fej(t)ik meg a maguk hasznára... Valahogy igenis kell boldogulnunk ebben a világban!

Én azonban se a Con se a Pro álláspontot nem támogaom, egészen addig, amíg a két oldal meg nem fér egymás mellett, békésen... Hogy mért? Na pont a következők miatt...