The Crazy Ones - Stellar Revival

Telnek a hetek, hűl a levegő, gyűlnek az élmények, állnak a bejegyzések. Ez alól ez se kivétel, a túra, amiről a nagyobbik része mesémnek szólni fog még November elején esett meg, aztán rá kellett vennem magam a képek megvagdosására. Nem unatkozom, kicsit talán fázom, de van mellettem egy jó forró bögre tea, időnként majd megölelgetem kicsit.

ETA - Estimated Time of Arrival. Szépmagyarul talán Becsült érkezési idő lehet, de a mai világban talán nem is kell már lefordítani, még nagyapám is tudja már, hogy ha a navi ezt írja ki, mire számíthat. Na persze az ő navigációs rendszere öreg már, lefrissítem én időnként az agyát, de ez kb annyit ér, mint halottnak a csók. De hogy tanítod meg az idősebb generációt, hogy "nyugodtan csináld, papa, rosszat úgyse tehetsz, kivéve, mikor mégis!"?

Szóval és tettel, ETA. Az érkezési idő azonban feltételez egy előre kigondolt útvonalat, módszert, eljárást, planninget...

Van erre nekünk egy igen jó mondásunk: Ember tervez...

Brothers of Metal - Yggdrasil

Ó, Spikee! Long time no see! Már nem is áltatom magam azzal, hogy teljesen visszatérek, vagy hogy ez sokáig fog tartani.
Nem tagadom, jól esik látni téged, még ha a bejegyzéseket és egyéb menük szövegét olvasni kínos is... az a tipikus "Úr, Isten, hogy lehettem ilyen régen?" érzés, mikor a hátad is borsódzik vagy a régi képeidtől, írásaidtól, vagy a saját hangodtól. Borzalmas.

A menük egy része takarításra kerül. Nem szeméttelepet kívánok takargatni, ahol olyanokat őrzök, mint "tilccsúkk be a dihidrogén-monoxidot". De van, amit még nem egyszerű elengedni. Amiken dolgoztam, és anno büszke voltam a munkámra. Fordíások, "kihívások", ilyenek. Ezek majd idővel talán megújulnak, talán eltűnnek. Attól függően, hogy száll meg a Szentlélek. Vagy az ihlet.

De az ilyen nagy hangvételű változások egyelőre a jövő zenéi, amikre vagy sor kerül, vagy nem. Majd elválik. Addig viszont, míg erőt veszek magamon, jöjjön valami... ismerős. Addig jöjjön egy blogbejegyzés!

Tim McMorris - On top of the world

Rendhagyó módon a mai nem lesz egy hosszú bejegyzés... vagy valami ilyesmi a terv...

Na nézzük mi történt az elmúlt pár napban... Volt egy olyan, hogy Krisna-völgyi búcsú, egy olyan, hogy családlátogatás, egy olyan, hogy szociális élet elutasítása, egy meghívás, egy felpörgés, egy fogadás.
És némi játék, játék, fordítás, ahogy az illik. Három napja a Method megint World first lett, mily meglepő... sebaj, Paragon, majd legközelebb, én veletek vagyok!

Oly sok minden nem a régi már, de ez most jó, vagy rossz? Mozgalmas napok, de a gondolkodásra is volt idő. Ne ezért szeretem én a zenét és az utazást!

Csinibaba - Élj vele boldogan

Kicsivel több, mint két év telt el, hogy Spikee-t elkezdte belepni a por. Kicsivel több, mint két éve csak alkalom adtán nézek fel, ha keresek valamit, vagy ha épp nosztalgikus hangulatban vagyok. Kicsivel két év után döntöttem úgy, sok-sok embernek és hatásnak köszönhetően, hogy ideje újra leporolni a modulokat.

Ki tudja meddig tart az elszántság, én egyelőre annyit tudtam tenni az ügy érdekében, hogy új ruhát adtam Spikee-ra, befejeztem (többé-kevésbé) a "Játszanál Velem?" modult. Kicsit kitakarítottam itt-ott, de ezek apróságok. Folytassuk egy blogbejegyzéssel, mégis csak ez a középpontja az oldalnak, nem?

Azt hiszem mindeddig ritkán írtam olyan posztot, ahol egyértelműen a negatív rugója az eseményeknek én magam voltam. Bár részben most is ártatlannak tartom magam, ez sokmindent nem változtat a történetben. Ami történt megtörtént és azt hiszem, így visszanézve, noss, lehettem volna okosabb.
Tehát jöjjön most valami olyasmi, ami kicsit más. A részem volt, ettől is csak több lettem... Szeretném leírni, de lesznek részek, amiről még nem vagyok kész teljesen beszélni. A helyükre kell tennem őket magamban. Kérlek, e sorokat úgy olvassátok, hogy bár törekedtem a teljességre, de nem az egész történetet vetem bitekre.

United - Keserű méz

Nagyjából egy éve, hogy az oldal a földön hever, mint egy eldobott füzet. "Majd később belenézek!" Majd' egy éve, hogy az életem felfordult, megmozdult, újra és újra meglepett, még engem is. Talán főleg engem. Valószínűleg csak engem.

Ne bíráld az utat, amin sosem jártál...!

Az elmúlt hónapok tele voltak büszkeséggel, pozitív és negatív dolgokkal. Ahogy az az élettel lenni szokott. Ajándékot kaptam, majd ugyanezt elvette, alig egy szempillantásnyi idő alatt. Nemhogy gondolkodni nem volt időm rajta, kiélvezni se tudtam igazán mindent.
Hogy ez az én vakságom és rövidlátásom lenne?
Nem kizárt...

Valamiféle hangulatírás következik, pár hónap nagyvonalakkal felskiccelt története. Majd pedig szombaton egy kicsit antidepresszánsnak szánt Spikee-stíl írás: Koleszélet...