Stratovarius - Forever
Mondhatni rendhagyó bejegyzésnek rendhagyó zene
(avagy előadóismétlés egy éven belül)

A posztot olyanoknak ajánlom, akik nem cuppannak rá minden tömegesen megjelenő információra, és akik nyitottak annyira, hogy elfogadják mások véleményét, esetleg saját meglátásaik alapján alakítsák ki egyéni véleményüket. Ergó képesek elvonatkoztatni attól, hogy szegény bügyörőbabám.
Ez a poszt ugyanis most vérlázító lesz az emberek többségének szeméből nézve... Pedig nem is szándékozom semmi durvát mondani o.0

De előtte még egy bocsánatért esedező kérvény: Igen, igen, nem jutottam még el az előző bejegyzés kiegészítéséhez, de nem vagyok beteg, hogy ennyivel lerendezzem (a divatbloggerek többségéhez hasonlóan), egyszerűen csak toljuk a dolgot XD Húzzuk. Nameg persze halasztjuk XD (De bepótlom, becs szó ^^)
Aztán hogy mért nincs nekem erre időm? Meeeert írooook! 8D Nem, sajnos az ArtBlock maradt, az nem ment sehova, de ha kell kalapáccsal verem ki az ujjaimból a szavakat, mert szorít pár határidő. November 1. utáni hétvége után (nyami ez a mondatszerkezet :D) kikerül majd Morci novellája is, bár nem tudom ki mennyire rajong a slash/yaoi vonalért... Én nem túlzottan, de a feladat adott volt, én meg elfogadtam a kihívást :D
Amúgy a novella már kész van, de lévén nem lett rövid (= kurva hosszú XD) van rajta mit átnézni meg lelektoráltatni :D És ugye bár errefelé nem jár fel a szentem, de mégiscsak szülinap, tehát... tegyük csak a közzétételt az időpont utánra ;) Közben OotBnek is született két új fejezete, de tartalmukat tekintve össze fogom vonni mert rövidek és uncsik, nekem meg bántja a szemem. Tehát jön az átdolgozás. Aq novelláin is (egyszerre sajnos csak 3-mon XD) dolgozok, meg még Merge-n is egy csomó mindent meg kéne írnom @_@ Szent szar, mibe vágtam én a fejszém idén ősszel...

Bevezetésnek kicsit a dalról, hogy mért ezt választottam... A szöveg ismeretében (angolul tudók előnyben, de alant bemásoltam egy fordítást is) szerintem az, aki tisztában van Amanda Todd történetével nem nehéz kitalálni mért és hogy is választhattam ezt. A dal kétség kívül többféle képp értelmezhető, jelenleg ha a halál utáni "életet (?)" nézzük, hát akkor kicsit szellemes... Nem akartam siratót vagy gyászindulót választani, de azért a megemlékezésre, vagy elengedésre megfelelő szám mégis csak alap...
Sose tartottam a Forevert se szomorúnak, se boldognak. Fájdalmas lehet, elgondolkodtató lehet, ugye a befogadó a művekbe mindig egy kicsit a saját értelmezését látja bele, ezért függ a dal hatása attól, hogy ki hallgatja. Mégis, eddig minden visszajelzés szerint megnyugtató, békítő szám, még akkor is, ha pár embernél könnyeket fakaszt.

Tehát akkor ez most Amanda Toddért és minden más emberért szóljon, akik a (szóbeli vagy tettleges) bántalmazás miatt haltak meg korai, vagy kései éveikben.

És akkor most jöjjön, hogy nekem mi a Hétszűnyű Kapanyányimonyók bajom van ezzel az egésszel?! Mielőtt a következő véleményfejtést, illetve gondolatmasszát olvasva bárki bármi rosszra gondolna még most leszögezem: Semmi bajom nem volt Amandával. Nem akartam, hogy meghalljon, én is szörnyűnek tartom az esetet. Nekem se tetszik, hogy szegény milyen életet élt. Elhiszem, felfogom a helyzet komolyságát, és bár (remélem) átérezni soha nem fogom tudni, aztért én is megértem.

Na hát akkor kezdjünk hozzá... Mért van tele minden médium Amanda Todd nevével?! Még csak nemis kell hírközlésre gondolni, elég, ha valaki felmegy Facebookra, és azonnal a sültgalambv a szájába repül (akkor is, ha nem volt éhes). Lassan baromira kezd elegem lenni belőle, hogy évente egyszer, amikor valaki nyilvánosan lesz öngyilkos, hirtelen az egész világ gyászol és tele a sajtó a "nem csak ő, de anponta több ezer más gyermek is" félrekúrt mondattal. Aztán ez a felvértezett plebs három hétig csócsálja, nyammogja, cupákolja le az utolsó szál húst is a történet csontvázáról, majd megy a süllyesztőbe és az egész elfelejtődik - egy újabb évre.
Igen? Oké, a világ napona tele van hasonló esetekkel. Nem pont a cickó-mutogatós képekkel, meg fehérítőkkel, de a bántalmazás és ez a spotfly követés másokkal is előfordul. Elfogadom, (mi több, egy nagyon halovány árnyalatát általános suliban volt "szerencsém" átélni) megtörténik, rendben. Mégis, egy ember köré épül ilyenkor kultusz, és a kultisták sokasága kántálja a "sokakkal megtörténik, figyeljetek már oda" himnuszt a világ felé. De ehhez mért egy ember alá kell gyűlni? Mért két hétig?
Szégyenletes dolognak tartom, hogy az emberekben annyi eggyüttérzés nincs, hogy nem képesek "több ezer" emberért sajnálkozni, csak egy elhullott muslincáért. Igen, könnyebb egy jellemmel azonosulni, főleg, ha az illető van annyire kétségbeesett-depis, hogy youtube-on hirdesse, de ez méd nem ok arra, hogy kis híjján mártírrá avassák.
Pont a saját mottójuk értelmét felejtik el, hogy ez NEM egy emberről szól, hanem többezer másik társunk körül. És -akár- körülöttünk is, csak észre kéne venni a mindennapok forgatagában! Mert persze, fáj kinyitnia a száját annak, akit bántalmaztak, aki szorong. Neki oka is van rá, hogy kussban malmozzon egy tízemeletes ház tetején, készen az ugrásra. Csalódott eleget az emberekben, nem lesz akkora ökör, hogy még egyben megbízzon. Csakhogy nem feltétlen velük, a "sérültekkel" kell az "egészséges" embernek kezdenie valamit. Hanem azokkal, akik támadják. Jahh, bocs, hogy ehhez már nincs bátorságunk?! Csak sránkozni tudunk egy rég-kihűlt hulla felett?! Hát össze kéne szednetek magatok, emberek! És hogy én mért nem fogalmazom bele magam ebbe az egészbe? Mert én egy fecske vagyok, sok, hasonlóan elenyésző hangú társam mellett. Nem csinálunk nyarat egyedül, de talán elegen vagyunk, hogy észrevegyenek.
Általánosban az osztályban elég gyakran előfordult, hogy másokat szóban (illetve ritkábban) tettleg bántalmaztak. Bár nekem is fájt, mikor rám köpködtek, mikor engem lökdöstek, vagy gáncsoltak el, de ha azt láttam, hogy egy még nálam is gyengébbet nyüstölnek, gond nélkül hátratekertem bármelyik rohadék kezét. Vagy beszóltam, és nem érdekelt, hogy a a téma ezentúl rám terelődött. Sírtam, valószínűleg nyüszítettem, mint egy gyáva kölyökkutya amikor egyedül voltam bárki ellen (de én sajnos mindig egyedül voltam... nem úgy, mint azok, akiket én kihúztam a pácból), de ha másokról volt szó igenis kinyílt a csipám. Ha arra került a sor verekedtem...
Nyilván ez nem várható el mindenkitől, az ember csordanép, megy a sok birka a többi marha után, követik a "divatot". És ma divat mindenkit piszkálni, divat elfelejteni, hogy más is érző lény, vagy aki épp nem piszkál, annak divat nem észrevenni, ha valaki sír... de ne menjünk tovább annál, minthogy valaki bajban van. Nemtől, kortól, bőrszíntől, etnikai, politikai vagy vallási hovatartozástól függetlenül.
Ez az, ami felháborító, hogy mindenki fennen hangoztatja, hogy XY példáján, de az EGÉSZ bántalmazott brigád nevében... és közben mit is tesznek? Lájkolnak hat RIP Amanda Todd facebook oldalt, megosztanak három videót, négy cikket, két zenét, de még egy gyertyát se gyújtanak értük. Pedig egy mécses 100 forint sincs...

Igen, kicsit "pózer" kép, a szöveggel a háttérben, a vicc csak az, hogy nálam tényleg ég egy mécses... (8 óráig bírják ^^)
Most, hogy a kollektív lebaszáson túl vagyunk kicsit Amanda Toddról is nekiállok firkálni, hogy a címnek legyen valami köze a bejegyzéshez is ;)
Sajnos, ahogy írja is, nem egy hibát követett el. És bárki bármit mond, hogy de nem ő tehet róla, meg hasonlók, nekem akkor is van egy üzenetem: de. Ő tehet róla. Félreértés ne essék, a fickót(/fickókat) akkor se állíthatta volna le, ha megfeszül, én nem erre a rajta némiképp kívülálló dologra gondolok.
Olyan általános hibákat halmozott, amit a szorongók általában, és amiről írtam, hogy abszolút nem vagyok képes csodálkozni rajta. Nem nyitotta ki a száját, csak amikor már késő volt. Nem tett feljelentést - pedig kellett volna. Nem csak filmekben, de a hírekben, novellákban, unos-untalan szembesítenek minket a rendőrök, vagy a jobb érzésű emberek róla, hogy bármi komolyabb atrocitás ér, és az ő helyzetében erről bőven volt szó, és még azt se lehet mondani, hogy nem volt bizonyíték, be KELL vonni a rendőrséget.
Igen, a magyar rendőrség egy zöldfülű kölyköt többnyire el fog hajtani az első három alkalommal, hogy menj haza apucival játszani, ne a mi időnket rabold. El fogja hajtani, de legalábbis ezt fogja beképzelni magának mindeni, aki sérelmezett, mert ez a magyar mentalitás. Pedig az erőszakot és bántalmazást (főleg a családon belülit) a magyar rendőrség is nagyon komolyan kezeli, minnél fiatalabb valaki, annál inkább! Bár vannak barmok a hivatali szervnél, de nem szabad mindegyikőjüket leírni, mert vannak még olyanok, akik igenis elkötelezettségből mennek az örsre... De akárhogy is van a magyar helyzet, Amanda nem magyar volt. Kint pedig azért nem veszik félvállról az ilyet.
Én eleve már ott nem látom tisztán a videót a helyzetet meg úgy a történetet, hogy hogy került kép a "cickókról" a vadidegen kezébe. Jó, oké, beszéltek. Pumapapával én lassan 5-6 éve beszélek, az életben nem láttam még, senkinek nem mutatnám meg, milyen kis ál-szerep-közjátékokat játszottunk, és is csípem őt (mint a bolha :3 szívom a vérét :3) szerintem ő is csíp engem, végtelenül hiányzik, ha hetekig nem beszélünk, de egy telefonszámcserénél többre akkor se voltam hajlandó, ha valami idiotizmust álmodtam az éjszaka közepén! Pedig ha nemis az életem, de nagyon sokmindent rábíznék... (amellett, hogy nyáron majdnem fagyiztunk egyet ^^ de ácsi-bácsi! Ez nyilvános terület, Budapest kellős közepén, felöltözve... Én az aktuális fiúbarátomnak se vetkőznék webcamon oO ) Vannak az ismerkedésnek és a "barátságnak" is íratlan szabályai, akkor is, ha a korkülönbség 1 év, akkor is, ha 41...
Egyszer pofáraejtette az élet. Véletlenek pedig nincsenek. És képes belefutni szinte pontyosan ugyan abba a hibába - megint. Nem tudom, ez a valóságban hogy zajlott le, de a cetlik alapján szinte nyílegyenesen ugyan abba futott bele, minden hezitálás nélkül. A történelem ismétli önmagát. Mások szerinte pedig nem ismétli. Szerintem meg a helyzet változatlan, max a felszerelés és az eszközök mások, de addig élünk a körforgásban, míg az emberiség nem tanul a hibájából. És igaz ez ugyan igy egy emberre is. Én, lám, az első szerelmet hagytam elúszni... és most ugyan azt csinálom, amit akkor... várok... nyáron jöttem rá, hogy ez ugyan az a mókuskerék, csak azzal a különbséggel, hogy én most megtöröm. (jó, az én problémám eltörpül a címszemélyé mellett, de hogy közelebbi legyen a téma csak-csak saját életből kell hoznom valamit...)
Amanda egyszer pofára esett. Majd még egyszer... Ezek után nem egy emberhez, hanem rögtön az egész youtube-hoz kiáltott. Interneten. Ismeretleneknek. Megint. Igen, ez a kiválasztódás.
Megint elismétlem, én is rettentően sajnálom Amandát, és nem tartom igazságosnak azt, ahogy bántak vele. De az emberekkel ellentétben én nem fogom gyászolni, az maradjon csak a hozzátartozóknak. El akart menni, ő az ő részét megtette. Mostmár csak nekünk kéne elengedni, és nem a nevével dobálózni, a "zászlaja" alá gyűlni, hanem észrevenni magunkat és a környezetünket. Igen, idpnként előfordul ilyen eset, ami ekkora visszhangot vet. Ezeken lehet feleszmélni, ezek a leghangosabb kiáltások a legintőbb jelek. Csakhogy egészen addig, amíg mindenki vakon követi a csürhét, a médiát, addig semmi nem fog változni, mert a legfontosabbat mulasztja el a legtöbb ember: megállni, megemlékezni, elgondolkdni, saját véleményt alkotni.

STTL - Sit Tibi Terra Levis!