Jazzékiel - Az Utolsó Lemezlovag

Még mielőtt rátérnék a tárgyra, indítok egy nyavajgásadaggal, mert eszemaszom kivan már Fater pattogásától. Jó, igaza van, csak nekem akar jót, meg minden, én ezt felfogom, de sajátos stílusa és eszközei vannak...
Hazaesek este 22:48kor edzésről, ahovais fél hatkor indulok. Előtte négy-fél öt körül érek haza, ami valljuk be, nem sok. HA ezt még teljesen a netre cuppanva tölteném, oké. De nem. Így viszont este 23:00kor beüvölt, hogy lyányom, tizen egy. Én értem a célzást, kérek egy pillanatot, mert csak ezt a postot akarom még beírni... De nem, fogja magát, és egy laza enterrel levágja a netet. Oké, vágom, de mi van akkor, ha ilyenkor épp valami iskolai szart kéne megcsinálnom?! (ami az esetünkben igaz is, az Édes Annát kellett volna -rövidítve- elolvasnom holnapra (mára), merthogy doga anyag...) Hát a pumpa ilyenkor az egekbe, de ki az, aki szólni merne? Jó, nyilván sokan vannak, de én nem... úgyis én lennék a fasz, mint már sokszor előfordult, mert én hallgassam és értsem őt meg, de sajnos ezt viszont nem várhatom el...
És akkor rácuppanok mobilneten a legalábbminimalistaideiglenes beszámolóra, aztán mivel tudom, hogy ezt nem így kellett volna megoldanom, és mert nem nekem van igazam, még lelkifurdalásom van (lesz) egy hétig...

Most, hogy kinyafogtam magam, és imádkozom, hogy Fater ne találjon rá az oldalra (mit keresne gportálon?! De nála sose lehet tudni...), mert akkor csak mégjobban le lennék cseszve, és valljuk be, valahol jogosan (de az nem járja, hogy sehol nem élhetem ki "nagy lelki bánataim" Mármint ehhez jogom van, azon kívül, hogy a számat is van jogom befogni, nem? ). Valószínűleg ennek a témának a boncolgatására a közeli jövőben a kockázatok teljes tudatában is csak azért is szentelni fogok valami kis bejegyzést...

Szóval végülis az előző post annyira minimalistára sikeredett, hogy a gyomrom még nekem is forog. Annyira minimalistára, ami még tőlem se várható. Annyira minimalistára, hogy gyakorlatilag nincs is post, mivel csak a bevezetőt írtam meg... Hát van ennek így értelme? Ugye nem sok...
Ergó akkor most mielőtt még azt kibővíteném, panaszkodok a jelenlegi még az időszakos netvandalizmus (hogyan máshogy nevezzem? Jogos megelőzési segítség? Az nem fedné ellenérzéseim mértékét ezzel a felettébb ambivalens jótétemény felé) mellett másról is. Az ihlet hiányról, vagy esetünkben épp túltengésről...

Az élet kegyetlen, a sors szintúgy, a véletlen is, de még Isten is, ha valaki kicsit vallásosabb mint én. Persze ha az illető vallásosabb, mint én, nyilván nem így áll hozzá, hanem úgy, hogy az égi(ek) vagy tanítani akarnak minkt, vagy próbára tenni, vagy szeretnek, és semmiképp se kegyetlenek, csak homályosak a céljaik.
Nya persze. Akárhogy is esik a dolog, ha kicsit is több időm lenne írni, vagy rajzolni, mint eltörni a nyakam, természetesen sosincs ichlet/ihlet, ki hogy írja. Ez már csak ilyen, ha még jobban kergeted, és erőlteted meg csak még roszabb lesz, bár van akinél működik, és előbb utóbb visszahódítja a múzsáját.
Lépjünk túl az önbecsülés teljes mértékű hiányán, mert végülis abban, hogy nem tudunk semmit csinálni, ami művészi, abbal mi is nyakig benne vagyunk. De legalábbis derékig. Szerintem. Nem kell egyetérteni, ez nem tudományosan bizonyított tény, vagy egy logikusan kikövetkeztethető valami, csak egy mezei egyszerű valami. És Murphy örülne a most elhangzó mondatnak, ugyanis azzal analógiában, hogy ha van időd nincs ihleted, az ihlet azonnal megjöny, ha nem tudsz rá elég időt fordítani.
Ilyenkor jó, ha van nálad egy olyan telefon, ami egy jegyzetbe több, mint 200 karaktert zsúfol (nekem ez nem jött be), vagy egy tablet, vagy egy füzet. Persze ez utóbbi kettőt necces mindenhová hurcibáni, főleg élőhelyemen, Budapesten. A tabletet (iPadet, lópikulát...) ellopja az első adandó alkalommal egy élelmesebb ember, a füzet meg egyszerűen macerás. Nem hazudok, tapasztalat! (Ez attól nyilván nem tart vissza, hogy mindig legyen nálam toll, ceruza, radír, füzet...)

A mai, illetve tegnapi, sőt, már az azelőtti napon is csikorogtak a fogaskerekek. Ha véletlen elkalandoztam Fizikán, Bioszon, vagy ne adj isten Kémián, azonnal egy lomhán úszkáló kép libbent be a szemem elé, és elindult egy történet. Először a vége, az eleje, a közepe, aztán jöttek a részletek sorban. Milyen karakterek? Milyen bonyodalom? Milyen világban? Az elmúlt 5 napban komolyan mondom, több történethez jött isteni idea, mint eddig az elmúlt két évben. Legyen három. Nem, mégis csak kettő, azt is erős tűréssel...
Tény, hogy ezek közül a többség sajnos regény/kisregény. Mondjuk nem köti senki hátra a kezem (az érettségik kivételével), hogy ne tudjam leírni, de ilyenko, ha magamhoz térek, vagy elfelejtem miről ábrándoztam, vagy rájövök, hogy 10 perce nem írtam semmit... Sistereg a rottring, bepótolom a lemaradást, de mivel érteni is óhajtanám az anyagot, így sajnos stop van és azonnal felzárkózás. Fizikából annyira még nem zavaros a dolog, a függvénytábla szinte kész álldás (na nem mintha a kémiában nem az lenne, de sajnos ott nincs olyan segítségemre, mint kéne... Mihez kezdjek én a savállandókkal? A pirimidint meg a szteránvázat meg úgyis tudom... Mert eddig nem használhattuk a könyvet, csak az utsó próbaérettséginél. Nekem pedig ahhoz se kellett, mert a feladatok vagy nem voltak benne -mármint nem tudott bennük segíteni- , vagy tudtam őket nekifutásból és beng!)
Az életem omlik össze néha előttem. Iszonyatos csalódás. Amikor meg hazaérek, és még él bennem valami, akkor meg már vagy olyan hulla vagyok, hogy inkább eszek, ázok, lazulok, vagy annyira elegem van a világból, hogy felőlem tótágast állhatna előttem a miniszter, akkor se írnék egy betűt se! Aztán meg jön az a nyomasztó érzés, hogy nem csináltam meg valamit amit kellett volna. (A mosástól, mosogatástól, rendrakástól, görénytől eltekintve :P ) És valóban, kellett volna, lett volna alkalom, csak annyi ATP nem, hogy valóban rászánjam magam. Vagy épp motiváció nincs ilyenkor. Tudja a manó.

Alapvetően három storyötletet tartottam meg eddig, amihez mindenképp ragaszkodom, mert amellett, hogy a leginkább tetszenek, ezeket skerült a legjobban végiggondolni kötött lehetőségeimhez mérve. És persze a magyar igazság is három, hogy Hungarista legyek... Ebből kettő regény, egy pedig egy hosszabb(ra szánt) novellácska. Utóbbinak meglehetősen sok köze van Aqennel indított "projectünkhöz", jume-jittai.gp.hu-hoz (ez itt kérem a reklám helye), ugyanis kicsit elnyomásban vagyok az irományokat nézve.
Igaz, igaz, igaz, teljesen igaz, én alapvetően is annak az álláspontnak a híve vagyok, hogy a minőség, és nem a mennyiség a lényeg (bár mivel én éppenséggel a minőséget is nélkülözni látszom, ezt nyugodtan elfelejthetném már végre...). De azért mégis, egy a sokhoz az aránya a szerephez fűződő kis történeteinknek, tehát kéne emelni a dolgon, és most jött is egy kis Fitzes storyka, ami kicsit az olyannyira nélkülözött Korridorba is beengedne minket. Főleg az alsóbb rétegbe, a mocsokba, meg persze ezzel a kedvenc kis suhancom múltjába, de legalábbis képzésébe. VAgy valami olyasmi.
Egy egyszerű gyilkosságról van szó, amit ő élvezettel vállal el, szinte ingyé'. Aztán persze keresztbe tesz neki egy elég ismert ember, a kocka is fordul, kiderül ilyen-olyan nyalánkság. Mivel ez eleve egy rövid dolog, ennél többet (és igazából ezt se) nem érdemes mondani a poén lelövése nélkül. Már ha lenne benne poén, ami magamat ismerve elég valószínűtlen.
A másik két dolog, a regények már érdekesek. Bachettáról nem beszélek, oldalt OotB néven My listben megtalálható, ez nem egészen brand-new, ehhez találtam ki egy úgy befejezést, valamivel mozgalmasabb és tartalmasabb cselekményt, és pár szereplőt is átgondoltam, meg persze a szerepüket. Van, aki sokal kevesebb pozitívumot kap immár, mint eddig, de kellenek az ilyenek is ^^.

Viszont a másik tényleg új. Se címe, se bűze még, bár az már biztos, hogy hol játszódna. A mai világban. Persze fantasy. Legalábbis egyelőre még így vagyok vele. Ezt a párost még sose próbáltam, sci-fi -vel már voltak szárnypróbálgatásaim, de erről inkább mélyen hallgassunk. Rendes fantasyval pedig többnyire (és abszolút csak) inkább ilyen középkori jellegű helyzetekben ügyködtem. Volt rá példa, hogy nem, de lényegtelen.
Szal a mostani "előkoncepció" egy modern világ lenne, középpontban egy legen-wait for it-dary nőszeméllyel. Jó, ez így hazugság, ahogy van, a csaj nem nőszemély, mert még nincs a negyvenes éveiben, nem nő, mert mások az első- és másodlagos nemi jellegei, és nem legendás, ugyanis tök noname. Egy átlag embernek legalábbis.
A történet egy levéllel indulna, amik amúgy többször megjelennének (kétfejezetenként kb egyszer), és ezekben kapnánk részletesebb bepillantást az ő fejébe. Amúgy e/3, egy nem annyira mindentudó mesélővel. Mintha a mesélő egy könyvtár lenne, az információkat, a ki kicsoda, mi micsodát keni vágja, és felfesti, amit kell, de a szereplők... csak amit beszélnek.
Meglepő módon szerepel egy komolyabb szerelmi szál is a tervezetben, mert e két egymásra igencsak fújó (de saaaaaaaajnooooooos összekényszerített) főszereplő egyszerűen ragaszkodik egymáshoz. Nem vagyok nagy love párti, sőt, mivel igazából egy storyban kezelni se nagyon tudom őket (jó, néha megy, de ez kb egyszer fordult elő életemben), de az istenért se tudtam kiírni az eseményekből. Egyszerűen minha mozgatórugó lenne az egészben ez a nyomoronc kis kapcsolat.
A szereplők közül már elszóltam magam, hogy kettő van meg igazán. Az egyik Antagonst, ő a férfi. A másik Rya, vagy Ryka (még nincs eldöntve). Nem egymás szöges ellentétei, hogy mágnesként vonzzák egymást, mint a nagy hollywoodban, de nem is egymás lelki társai (mint a nagy disney-landben), egyszerűen adott egy kényelmetlen szituáció, és összesodródnak. Eleinte érdek, aztán a történet alakításában lényegesen ott van az egyre szorosabb és komplikáltabb kapcsolat (tehát itt elbuktam az egészet, komplikált kapcsolatot én ugyanis nem tudok megírni... de nembaj, pofára kell esni néha, hogy észheztárjünk).
A kedvenckéim _valóban_ bűnösök, a kedvenckéim _valóban_... Őőőőő... Hopsz.... A végén még elszólom magam!