Alien Ant Farm - Smooth criminal

Mint minden 18-19 éves kölyöknek a blogszférában (gondolom én, kivéve a nyelvi előkészítősöket), nekem is eljött az érettségi, túlestem rajta, mint valami gyerekkori nyavaján, és végül túléltem. Mint egy gyerekkori nyavaját.
Szegényes bloggerkedésem és nulla novellázásom, vagy épp zéró rajzbemutatóm nem fogom ennek a számlájára írni, elvégre saját akaratomból (illetve leginkább nemakaratomból) nem alkottam semmit, holott ha mondjuk épp nem Dokit nézek, vagy nem Sherlockkal múlatom az időt (ne adj Isten nem Star Trekre verem a nyálam -> neeem, ennyire azért nem!), azért be fért volna az immár május óta nem létező órarendembe szinte minden, amit említettem.
Ugyanakkor jó volt ez a tanulásra fókusz, a négy évem én nagyon kényelmesen eltöltöttem, változó intenzitású figyeléssel, igen. De cserébe megőriztem az ép eszem, az egészségem, és tényleg, jó szívvel gondolok vissza Diktátor óráira is, holott kedvenc osztálytársaim már az egyik reggeli matekot szinkronban végignyüszítették, hogy bármit, csak bioszt neeee! Részben igazuk volt. Diktátor órái, főleg a vége felé a négy évnek, egyre keményebbek voltak. De a kulcs, a nehezen, szinte lehetetlenül megszerezhetetlen kulcs az volt, hogy nem kell rágörcsölni.
Vagy nem mindig. A lehető legkevesebbet...
Ugyanis nem merem azt állítani, hogy én sose hittem azt, hogy holnap elkések a saját temetésemről...

Ezt azért írám vala, hogy ha kettő után hazaesek az érettségi és bizonyítványosztóról, el ne felejtsem befejezni, és ennyivel is kevesebb írnivalóm legyen. Szóval allons-y, én most megyek és habzó szájjal átveszem idegességemben a pontjaimat...
Később találkozunk!