Murray Gold - I'm the Doctor
(Piano version - Mark Fowler)

Hetek, sőt, lassan talán már hónapja is van, hogy utoljára értelmesen írtam valamit. Nem "csak magamnak", vagy valami kis "aha, élek, bocsi" bejegyzést, hanem... valamit... Osztán tegnap talán, vagy még tegnap előtt rámordultam drága ismerősömre, hogy csak porosan áll a blogja, miközben semmi dolga nincs.
És megláttam magam a tükörben. Na nem mintha nekem semmi dolgom nem lenne, sőt, hivatalosan én most is nagyon elfoglalt vagyok, deeee... Hát, kedves olvasó, ha nem először jársz erre akkor a szemedbe bököm: „Hiszen ismersz!” Aztán max megcáfolsz. Ha meg mégis elsőalkalmas vagy, üdv a köreimben, előfordulnak az ilyen bakik! Én csak örülök nektek!
Szóval akárhogy is, a lényeg annyi, hogy úgy döntöttem mára dobom a bioszt. Emelt szóbeli, júni 10.-én, szexi lesz, nem tagadom, parázok mint atom (nah jó, annyira azért nem), és nem árt rá készülni. De tőlem meglepő módon 4 napot már lehúztam lelkiismeretes tanulással, pedig azt hittem már a második nap bomlik minden és ugrik a beosztás. Hát... mégsem... Seems like még én is meg tudom lepni magam. Na, erre varrjatok gombot!
Külön vicc az, hogy „betegszabadságot” vettem ki magamnak... Hajat mostam, és mint jó gyerek késő tavasszal-kora nyáron, úgy voltam vele, hogy majd megszárítja magát. Úgy a tizedik és a tizenegyedik tüsszentés között meguntam, és megszárítottam. Mikor már masszívan megfáztam. Whatever... Shit happens...

Szóval ebből is látszik, hogy „sok eszem van nekem is”, akkor tenni valamit, mikor már meg van a baj. Vagy baj ez egyáltalán? Háááááát... Tekintve, hogy most jönnek a szerenádok azért nem örülök neki, ráad ezzel megint visszahoztam régi jó szokásomat. Hogy mit? Természetesen azt, hogy az első suliszünet alkalmával azonnal lebetegszem.
Tény ugyan, hogy magamnak köszönhetem, de istenem XD Ez van XD Nem vagyok normális... Igen... Stop messing with my mental disorder... De aki normális az unalmas, és én nem szeretek unalmas lenni :D Az életem se az...
Érettségikről... kedves haver panaszkodott, hogy nem meséltem neki róla... noss akkor itt se fogok. Gondolom mindenki ismeri az érzést, amikor történik valami viszonylag nagy/jelentőségteljes dolog az életében, és már hatvanszor elmondta milyen volt, de valaki (nem az ő hibája, csak kíváncsi!) még hatvanegyedszerre is megkérdezi, hogy na, mivolt? És az ember lassan nem hogy nem örül a kérdésnek, de... egyenesen unja és gyűlöli.
Igen, talán erre jó lenne ez a blog, rendszerint csak bemásolgatni nekik az itteni mesét, vagy valami... De azt én meg valamiért pofátlanságnak tartom. Mert ha kérdeznek, és egyénre szabottan nekem szabályosan meg ilyenek... akkor... valahol ez egyfajta gesztus, hogy óóó, de édes vagy, szemtől szembe kérdeztél akkor én is így mesélek. Elvégre ők se egy... nem tudom... képet vágnak be alászerkesztett szöveggel, hogy "minden kedves érettségiző (<- ízlés és alkalom szerint helyettesíthető) ismerősömtől kérdem: mi volt?"
Ehh ha eddig nem esett le mire gondolok... talán már nem is fog, elvégre én elég bajosan meg bénán magyarázok... Örökletes hiba XD Tessék az ősöknél reklamálni, én megpróbáltam! :D Azért remélem valamennyire világos a dolog...
Nah mindegy ezt igazából azért hoztam szóba eredetileg, merthogy az első szerenádunk már meg volt, a latin tanárnőhöz mentünk. Hát... nem tudom így a blogból mennyire követhető vagy ki mennyire tudta kiolvasni vagy egyáltalán leírtam-e valaha... de Censorral kölcsönösen eszméletlenül rühelljük egymás usque 4 éve. Épp ezért nem is akartam elmenni a szerenádra, mert... minek rontsam ott a levegőt, nyilván ő se örülne nekem, meg mit tudom én. Szóval a lényeg, hogy nincs nekem ott keresni valóm.
Hát, errare humanum est. Volt. Volt keresnivalóm. Nem is kevés. Most órák meséit és beszélgetéseit nem idézgetem végig, de van Censor tanárnő, és van Amica néni... komolyan, mintha egy börtönőr és egy nem is tudom... óvodai nevelőnő (fene tudja hogy hívják őket...) lenne egy testben... Censor tanárnő órán, Amica néni mindenhol máshol... Borzasztó kedves, szívélyes (=amicus 3) hölgy, örömmel látott, beszélt, mesélt, válaszolt a kérdésekre... Nem tudom körülírni. Mintha egy mesterséges burkon keresztül néztem volna egész eddig, ami buroknak két fala van: az egyiket ő teremtette, a másikat én.
Furcsa volt. Nagyon. Ettől még igazából nem szerettem meg jobban, nem küzdenék végig négy évet megint, ha meg mégis semmin nem változtatnék, nem én indítottam úgy, hogy lehordtam magam a sárga földig azért mert magyarról akartam latinra fordítani egy mondatot önszorgalomból... de... de valahogy sokkal másabb színben látom, és örülök neki, hogy a búcsúnk (ballagás + szerenád + utolsó órák) viharmentesen történt, sőt, egész kellemesen.
És akkor kicsit jöjjön a címstory is, és kapcsoljuk LuPir úrnőt valami fanatikus üzemmódba...

Na, ki volt az első aki felismerte őket? Kezeket a magasba! Nem látom! Senki? Hát jó... Ohh ohh azt hiszem mégis látok egy kezet az éterben! Ohh lehet kettőt is? Hmm... Nah és akik felismerték azok közük ki gondolta rögtön, hogy milyen fasza kis PhotoShoppos munkát találtam? Na, kisfiam, ha doki-fan vagy, ülj le, egyes, ásd el magad!  :D
Nem tenném rá a nyakam, túl sokszor vesztettem már el eme értékes testrészemet, de ezek ketten több, mint valószínű, hogy egy részen belül együtt fognak szerepelni! :D Éljen az 50. évfordulós különkiadás! XD Remélem legalábbis, hogy special lesz, különben most nagyon szépen beégetem magam, dehát... ez van. Mondjuk én eleve nem tartom magam egy Whoviannak, nem márszkálok TARDIS-kék rúzsban, se Rory-hajjal, vagy esetleg csokornyakkendőben (nem, nem is állna olyan hülyén, próbáltam ám!), és még banán sincs mindig nálam, de azért csípem a Doki figuráját.
Most nem állok neki én is oldalakon keresztül boncolgatni, hogy Tennantot, Smithet, esetleg egy régebbi dokit akarok-e újra vásznon látni, vagy ki a jobb, illetve ki nem... Mert tök értelmetlennek találom. Eleve az egymás fújolása, hogy Smith menjen haza (igen, láttam már ilyet is egy fantól!), vagy Tennant jól tette, hogy „leszerelt”, vagy bármi... tök értelmetlen és lényegtelen!
Én inkább azt boncolgatom, hogy Russel T. Davies és Steven Moffat is mekkora egy eszméletlen nagy zseni! FANTASTIC! (If you see what I did there... Ha nem, akkor shame on you, mikortól (nem) nézed ezt a sorozatot?!)
Őket is hasonlítgatják egymáshoz, meg ki a jobb potenciálméregetés meg ilyenek... de... C'mon guys! Mért kell mindig ezt játszani?! Ha valami jó, az jó! Amúgy is, a váltás már megtörtént... akkor kezdjünk majd el dühöngeni, ha a licence kikerül a BBC kezéből... na, majd akkor!
Jajj még csak arról nem került szó, hogy én mennyire imádom-utálom-szeretem-rühellem-istenítem-átkozom ezt a nyamvaték Dokit... Mint sorozatot... Megnéztem... befejeztem... a hetedik évadot is... és KISÜTÖTTE AZ AGYAM! Igen, így, nagybetűkkel, pedig rám ez nem jellemző... Nem az a bajom vele, hogy kitalálhatatlan, hogy fordulatos, vagy logikailag nehéz megemészteni, vagy bármi. (Azért... nah! Ez erős lenne ha magamat nézem.) Hanem egyszerűen az érzelmek meg ahh! Egyszerűen három-négy napja, vagy kevesebb, már nem is tudom, köpni-nyelni nem tudok a befejezéstől. Ocsmányosul jó volt (igen, ilyen szó jobb esetben nem létezik), igen, ahogy vártam, csakcsakcsakcsak EZ MI AZ ISTEN NYILA?! XD
Azt mindenképp el kell mondanom, hogy a rész címe „A Doktor neve”, elvileg a nagy titok felfedődött volna, meg minden... Én nagyon féltem... Moffat nagy fába vágta a fejszéjét, egy ötven éve kvázi név nélkül futó hőssnek nevet adni... most... hááát... erősen csalódásgyanús lett volna. Ráadásul egy nagy adag bájt is elvesztett volna, hisz a legnagyobb titok, a Doki rejtélyességének és lényegének egyik elemét felfedni... Bukásgyanús. Pont ezért és egyéb indokok miatt elég könnyen kitaláltam mi lesz, annyira nem nehéz, akár az is kitalálhatja, aki nem nézi a sorozatot. És azt kell mondjam, nagyon elégedett vagyok Moffattal. Nagyon elégedett vagyok azzal, ami mégis a vége lett, nagyon elégedett vagyok azzal, hogy... szóval a Doki neve...
Most a nyolcadik évadig megint bennem lesz az a vegyes üresség, az az érzelemleves, amiben egyszerre minden úszkál a dühtől a végtelen boldogságon át a csalódottságig. Elvégre... olyan vagyok, mint a Doki... nem szeretem a befejezéseket... Egy jó könyv, egy jó film, egy jó történet... egy kapcsolat... szóval nem, egyszerűen valamiért túl fájdalmas ha a szívemhez nő. Márpedig ami JÓ az előbb utóbb ezt eléri. De a kíváncsiság hajt, meg valami akkor kerek, ha lezárják, tehát csak megnézem az utolsó oldalt, csak nem csukom be a szemem a film végén, csak végigvégigvégignézem az utolsó rész utolsó perceit egy sorozatban... csak elbúcsúzok, ha arra kerül a sor. De borzasztó űrt hagy, ami egyszerre melengetően jó és hidegen lesújtó is. Talán éreztetek már ilyet...
Ahogy nekem már szokásom, angolul néztem végig ezt is, bár magyar felirattal, ellenben a hatodik évaddal, amit csak angolul hallgattam, bármiféleneműjellegű felirat nélkül... Még mindig szerelmes vagyok Matt Smith szinkronhangjába, eszméletlen jól eltalálták, bár ez a Doki sorozatnál szerintem majdnem végig mindenre igaz, de azért a színész eredeti hangját, stílusát utánozni... huhh! Mattet hallani kell beszélni, akár csak a drága Sherlock Bennedictjét... Róla is nemsoká szó lesz, türelem! :D
Mondjuk az új csaj Amy (és Rory) után kicsit... nem tudom, nem _annyira_ szimpi, de már kezdem megkedvelni. Jó, nem kedvelni, de eltűrni. Eddig ő az első partner, akit valamiért nem fogadok tárt karokkal. Valamiért egyszerűen nem klappol, pedig a színész csaj egész jól hozza a formát. Ráadásul ez a „Kívül kisebb!” felkiáltás ez mindent vitt! XD Komolyan! :D Amúgy az a durva, hogy már első alkalommal is nekem ez jutott eszembe... mikor még a legelső Dokim legelső társát láttam legelőször belépni a fülkébe... nekem már akkor ez jutott eszembe! *-* Igaz, azért nem az első sci-fi jellegű sorozatom ez, deeee... de no! Viszonthallani a saját gondolataimat egy szereplő szájából!
Ahh! Órákat tudnék és ódákat tudnék zengeni erről meg úgy mindenről. És én még nem vagyok fan! XD Csak most rövid időre bekapcsolva hagytam magam...

De az érettségire készülés közben ez csak az esti program volt (ameddig be nem fejeztem, bár most egy fent említett ismerőssel is lehet megnézek majd még egy részt, az első bemutatása után azt mondta nem rossz, és eddig nem ismerte, és szeretném, ha szeretné... meg Bambikával egy csomót kell néznünk, vele folyamatosan és együtt és huuu! :D Mással még nem volt ilyen semmit nézni XD Jó, mondjuk újabban csöndesen hallgatózik néha, de huuh ez egy másik történet!) ami segített kikapcsolni, hanem elmentem moziba is.
Kétszer Muterrel, egyszer a Keszibanda... noss... három tagjával, elvileg vár még rám még egy, és egy Falkás is, de... ez utóbbi kettő a szerenádos időhúzások mellett lehet sztornózva lesz, mert a végén lemaradok a tételekkel az előre tervezetthez képest...
Megnéztük az Obliviont, és eszméletlen volt, de ami totálisan kiütött az a Star Trek: Into darkness volt...

Féltem tőle. Igen, féltem tőle, mert naaagy nagynagynagy elvárásaim voltak. Nagyon vártam, nagyon jót akartam, és ez megijesztett. És ez nem jó. Ilyenkor, ha egy filmnek már a trailere megfog, akkor gyanús, hogy kb annyi is lesz az egész. Hogy kivágták a jó részeket, és kézcsók. Hogy az elváráasim olyan magasak, amit egy forgatókönyvíró, illetve színész se tud megugrani. Megesik. Előfordult már.
Az első film oltári jó volt, nagyon megmaradt, és bár kicsit... noss talán nem mozdított meg eléggé, valahogy a főgonosz meg az időutazgatás (főleg a Doki függvényében) kicsit gyengécskének tűnt, de nagyon jól szórakoztam alatta. Nem azért, mert kinevettem, hanem mert tetszett. Ez volt az első film, 2009.
És a mostani, WOOOOOHOOOO! Emberek, engem levett a lábamról! Ilyet film nem szokott! Az Avengersre nem mozdultam rá annyira, mint erre, sőt, még az Inception is elbújhat mellette! Kétszer láttam a mai napig ezt a filmet, de még kétszer/négyszer/hétszer, tökmindegy hányszor csak minnél többször, még, Még, MÉg, MÉG!! MÉGMÉGMÉGMÉGMÉG! Nem tudom megmagyarázni mért kapott el ennyire, mért szippantott be, de az, hogy ennyire kétmarokkal rámfogott és nem ereszt, csak jó! Az én szempontomból...
Bármennyire féltettem, tartottam tőle, és nem akartam saját magam akadályokat tenni elé (ami ennek ellenére persze sikerült), nem kellett volna. Szabadon elédobálhattam volna mindent, amim van, ez akkor is a karjaiba kap és átemel a küszöbön, még ha rúgkapálva és visítva ellenkezem, akkor is! Nah jó, talán nem, elvégre a „mi lett volna, ha...” túlságosan is szerteágazó kérdés, és a végeit nem láthatjuk biztosan, de állítom, akkor is lenyűgözött volna.
És ezt nem a látványnak köszönheti. Jó, persze... mint Star Trek film, és mint 2013, azért látványra is ütött-vágott, főleg, mikor IMAX3D-re ültönk be hárman a kesziekkel, de muszáj vagyok megjegyezni, hogy első körben klasszikus 2D, semmi egyéb nem volt a film kezében arra, hogy meggyőzzön. És sikerült neki! A karakterek hozzák amit vártam, a poénok pattognak, az, ahogy Kirk és Spock egymást marja mindig élvezetes, főleg, hogy most kicsit talán még Uhura is besegít az elején... Bones fenomenális, mint mindig (bár Phloxot akkor se verné, ha valami különleges marhaságot csinálna), de a legnagyobb... az Khan!
Jó, tudom én, az eredeti Khantól kicsit elszakadt eme szépség, de Bennedict valami eeeeeeeeeeeeeszméééééééééééletlenül játszik! Pedig na rá aztán kíváncsi voltam, és mondtam is magamban, hogy ebbe beletörik majd Sherlock bicskája, de nem... Azt mondjuk sajnálom, hogy eredeti szinkronnal még nem volt szerencsém megnézni, ez valószínűleg majd DVD kiadásra vár, mert a trailerek, részletek alapján (és már Sherlockból megszokás miatt is) tudom/sejtem, hogy valami kihagyhatatlan ahogy beszél, ahogy alakít, ahogy grrr! WHOOO!
Alapvetően mint történet én azt mondom nincs benne meglepetés, főleg a Trekyknek, bár nekik talán a változtatások/torzítások kicsit... nem is tudom milyenek lesznek, egy tök laikussal egy tök trekyvel néztem végig a filmet, plusz muterral, aki a kettő között van, mint én, de... noss.. Kedves Névrokon nem fesztiválozott sokat, csak mikor megtörtént egy „felmondás” :,D Jó, ezt bocsássuk meg neki, imádta az illető szereplőt, ahogy én is, bár a helyettesítés majd a nagy visszatérés se volt semmi. Külön poén!
A legjobb az volt, hogy Lovag (a laikus) is bejelentette, hogy tetszett neki. Pedig a film előtt pont arról kommunikáltunk, hogy őt a Trek annyira neeeeeem meg így meg úgy meg valszeg azért, mert őt hamarabb érte el a Star Wars rajongás, mint... noss... a pew-pew-pew. Egy lézerkard lazább mint egy fézer... Nem szálltam vele vitába, lehet, sőt, talán én is a kardot választanám, deee... de csak mert kard! :,D (És nekem tuti sárga lenne XD azt hiszem olyan még nincs XD) Az a lényeg, hogy élvezte, és állítása szerint „kezd beszippantani”. Igazából tudom én mit jelent ez, attól nem kell félni, hogy hamarabb értesül minden Trekről, mint Névrokon, vagy én, de legalább nem veti el őket rögtön. Mondjuk... mindegy :D
Igazából a Star Trek nevet a film mindenképp hozta, elvárások, mint mondtam teljesen teljesültek, minden kerek és szép volt... Szirmainak meg igaza van valahol a végét illetően (spoiler), deee... hosszas beszélgetés után Lovaggal azt is megállapítottuk, hogy igaza van, de máshogy csak körülményesen lehetett volna alakítani. Na nem mintha nekünk (nekem legalábbis) sok közöm lenne a filmekhez vagy forgatókönyvekhez... szóval ez nem szakvélemény.
Második körre nézés után pedig... rádöbbentem valamire. Eddig fel se tűnt, mert az életemek nem szerves része igazán, nem épült belém, meg ilyenek... De én gyakorlatilag a Star Trek sorozatokon nőttem fel... És ez kicsit lesokkolt! Már az eredeti Kirkéket is néztem (igaz, ilyenkor még olyan fiatal voltam, hogy csak egy-egy benyomás, és kép maradt meg, amikor a régi-régi-régesrégi TV előtt ülök, de...), aztán TNG, a Voyagert máig imádom, az új-Enterprise/régi idősík is nagy kedvenc, bár azt hiszem a második évad óta nem láttam egy részt se, de ez nem azért van, mert nem szeretném. A DeepSpace9 egyedül nem kötött le nagyon, lehet rossz részeket láttam, de kicsit ilyen jó-barátok-az-űrben beütéses volt... De lehet csak rossz részeket láttam, mert már ugye tapasztalat alapján is... ez azért nem jellemző a Trekre... osztán tévedhetek is!
Azért... ilyenekre random rádöbbenni a HÉVen kicsit megterhelő volt (mert ugye ha már gondolatba került nem ez volt az egyetlen dolog ami átfutott az agyamon), igaz nem nagyon, csak pont annyira, hogy eszembe jusson: gyakorlatilag most a saját múltammal nem vagyok tisztában?! Azért ez mi már?
Nah lépjünk túl a dolgon... lényeg a lényegben összegezve: annyira bejött ez a sötétségben, hogy terjesztem az igét. Nem hibátlan, vannak benne bakik, bibik, deee... de nem teszik élvezhetetlenné a művet. Persze, akiket annyira hidegen hagy a Sci-fi, mint egy doboz jégkrém (mármint olyan hidegen :P), és még a jó történet, jó karakterek se tudják lázba hozni, az lehet jobb, ha elfelejti, de aki kis fantáziát is lát a trailerben már csak akció szempontjából is... az adjon neki egy esélyt! (a Dokit csak azért nem reklámozom, mert... kuuuuuuuuuuuuuuurvasok része van XD és azt kihívás lenne úgy reklámozni, hogy nah!) Megéri, a film meghálálja. Nem szükségszerű... de érdemes előtte az első részt is megnézni, már csak azért, hogy a karaktereinkkel ne a vásznon találkozzunk először, de ez se von le semmit!
Egyesek azt mondják fertőző vagyok, már tök bepörögtek, volt, aki meg is nézte, de ez  már egy másik történet... Nélkülem voltak, sajnos, tehát alatta nem láttam a reakcióikat (amit a kesziseknél figyeltem amúgy :,D) Másokat (egy XD) sikerült vehemenciámmal végleg elkergetnem a Trektől... Pedig nem volt szándékomban, nem is akartam, még csak azt se sugallni, hogy NÉZDMEG egyszerűen akkor értem haza és eszméletlen volt és huuuh és megkérdezte mi volt és... elkezdtem darálni és minden és minden és ahh! Még olyat is elengedtem, hoogy nem nekem kell meggyőznöm őt, hanem a filmnek, és... én ezt nem úgy értettem, hogy muszáj, csak hogy... ahh mindegy! Pedig tudtam, hogy ő eleve a Trek képébe nyomott STOP táblával álldogál, és inkább kihagyja, deh... nem úgy gondoltam... whatever... :D Ami volt elmúlt... azóta neki inkább erről nem is nagyon szólok... inkább... pedig ez aztán cinkes lesz, mert most elterveztem, hogy az új-Enterprise sorozatot elölről kezdem, már ha lesz időm, sőt, a Voyagert is... de... ajjajj... mi lesz itt akkor?