The Rasmus - Dangerous kind

Az élet nem vizsgáztat le, csak egyszer. Ha mégis úgy tűnik, hogy már sokadik vizsgán vagy túl, nem árt rájönnöd: ez még csak a gyakorlat. Addig viszont ameddig én a végső vizsgámra várok, szervezek magamnak némi pluszt. Pontosabban Fater keze van a dologban, de nem bánom, igazából még élvezem is.
A kreszvizsgámról már volt szó, ma pedig átmentem az elsősegélyen is. Nem volt nehéz, és ahogy azt Lovag a héven hazafelé meg is jegyezte, én kvázi puskáztam is (csaltam, ha úgy tetszik). Elvégre mégis csak bioszos vagyok, engem eleve érdekel a téma, aztán meg is kellett tanulnom egyszer még talán tizedikben, bár Diktátor megmondta, hogy nem kéri számon. De érettségire mégis kell. Aztán ugye a tanfolyam, ahova jóformán már eleve egész felkészülten érkeztem...
Csalás, nem csalás, de sikeresen levizsgáztam, ellentétben sok más emberrel, akit szeretnek megvágni a vöröskeresztesek. (Legalábbis a rémstoryk alapján amiket hallottam...) És akkor ez a bejegyzés végre kicsit blogosabb lesz, a mai napból lesz majd pár részlet...

Na persze frissel is készültem mára, ami igazából egy vázlat lenne egy kisregényhez, de nem tudom, hogy hogy lesz időm/alkalmam feltenni... de a szándék és az anyag megvan, majd Edit nénivel jelzem, ha változott a szitu :D

Előszöris szerintem tök lebetegedtem, elkaptam valamit, bújkál bennem a kórság, megszállt egy démon, letepertek az élősködők, meg mittudoménmégmitörtént, DE bementem a suliba... Holott nem is kellett volna, elvégre vizsga, igazolás, etc... Nemcsak, hogy nem kellett volna, de jobban is jártam volna, komolyan mondom.
Sikerült megállapítanom, hogy nekem semmihez és senkihez nem szabad hozzáérnem, mert csak bajt okozok. Szegény Bajnoknak az eleve tropa térdeit gyilkoltam le mégjobban, aztán majdnem kiborítottam a teáját. Egy bandatagnak az ajándékba kapott tölgylevelét morzsoltam szét totál nem-szándékosan, két tanárnak beszóltam úgy, hogy eszem ágában se volt rosszat mondani, és nem is akartam, aztán meg magamat zúztam le: csukló, könyök, térd. De szerencsére a bokámat megmentettem...
Ráadásul a frászt hoztam egy kistanárra is. Ugyan nem minket, a bioszosokat akar majd később tanítani, hanem a humcsi felét az osztálynak, azt is olaszra, de beült _hozzánk_ egy _törire_. Pont mögém. Én meg pont nagyon aktív voltam, de még ígyis csak "csepel hátát" látta, semmi mást. Mondjuk kérem, aki ilyen rosszul helyezkedik, az ne lepődjön meg a hasonló eseteken, kérem, az viselje a következményeket.
Akárhogy is, megy az óra, Író kérdezget minket, és mivel az osztály tök offon van filozófiából, sőt, még a saját véleményüket is félnek közölni, így jóformán mi ketten beszélgettük végig az órát a töritanárommal. Ezek után -na nem indokolatlanul- a kistancinak az szűrődött le, hogy az osztály nem valami együttműködő, én meg egy tudálékos kis hiperaktív csaj vagyok, aki simán elcseveg bármelyik tanárral, még akkor is, ha épp nem ért velük egyet. Igaz, tétje nem volt a nem-egyetértésünknek, hisz direkt úgy kérdezett Író is, hogy _saját_ véleményalkotás lenne a feladat, de no...

Jobb lett volna, ha ameddig nem kell, fel se kelek... De sebaj, duplatöri első órája után leléptem, mivel úgy számoltam, hogy nekem a Széll Kálmánra (az Astoriáról) elérni egy óra... Kedves oszttársaim világosítottak fel, hogy a-a, max tizenöt perc. Na viszont akik mondták, hogy mennyi, azok mindig mindenhonnan késtek eddig, szóval súlyozott átlaggal számolva (<- ahogy nekem épp kedvem van :P ) kihoztam, hogy fél óra, mondom nem gáz, óra közepéről lelépni cikisebb lenne, elmegyek korábban, oszt majd max ülök félórát valahol. Kaptam egy "rövidített" útvonaltervet is, miszerint a 2-es metró tökvégigvisz a Moszkváig.
És meglepetés, földindulás: Valóban nem volt tizenöt perc. Egy órával az időpont előtt ülök a Moszkva parkszerűségében, malmozok, és persze izzadok, hogy ezt se tudom, azt se tudom, ezt is kéne tudni, azt is, nemnéztemmégátatételeket meg amúgy is jajj Úr, Isten...
Háromnegyed órát kibírtam egyhelyben, majd idegességem (ami nem jellemző rám, de beoltottak, hogy elsősegélyen szeretnek megvágni embereket) olyan fokra hágott, hogy felkellett caplatnom a váróba. Hát tehettem volna ezt előbb is...
Három órát eddig még csak egyetlen egyszer kellett sorban ülnöm. Jó, tény, most nem volt három óra, de az idegsejtjeim már nem a vizsga miatt akartak mindenkinek a pofáncsapdosására késztetni. Itt csak az volt a veszélyes, hogy az emberek össze-vissza mentek be. Az is bement egykor, aki négyre jött, az is bement, aki előttem érkezett, de későbbre volt kiírva, az is, aki később érkezett, de előbbre volt, az is, aki velem volt... Mindennek eredménye képpen, és annak, hogy a vöröskeresztesek random tartottak egy 10 perces szünetet, ami húsz volt, végül a fél kettes időpontra érkező Párduc sorrakerült háromkor...
Háromkor, amikorra már rég a Westend előtt kellett volna találkoznom Lovaggal és még két Bandataggal, hogy Kesziúrnőjének ajándékot válasszunk... Nem baj, még időben SMS-eztem neki, hogy nem érek oda... Akárhogy is, de háromkor egy négyre jött, utánam érkezett csaj akart bemenni (tudom, mert a barátnőjével mellettem ülve csacsogtak ki mindent), amit már nem tűrtem. Felálltam és mondom: Bocs de szerintem utánam jöttél.
Erre ő nagy pofával: Biztos vagy te ebben? MErt én nem így emlékszem. Ráadásul te nem fél ötre vagy kiírva?
NA itt elszakadt a pohár, kiborult a cérna: Nem, b+, csak én voltam olyan türelmes eddig, hogy nem rohantam be mindenki előtt, hogy félkettes érkezik a harmadik vágányon!
Idegenekkel nem szoktam ennyire pofátlan lenni, de vannak határok, amiket egyszerűen nem tudok elviselni, ha átlépnek. Ez egy ilyen volt. Sőt, örülhet, hogy egy igazi parasztlengővel nem terítettem be, de azt is csak azért, mert elvileg civilizált emberek vagyunk, és mert ezek után tuti még neki adott volna mindenki igazat.
Szedtem a sátorfám és bebattyogtam előtte, minden gond nélkül. Ő sértődötten hüppögött és visszaült, de nem akadályozott. Jobban is járt.

Na bent a vizsga már viccesebb volt, a biztosoktól kivert a hidegveríték. Ezek mindenbe beleszóltak (igazából csak az egyik), ezeknek semmi se volt jó, ezeknek mindig több kellett. És a kvázi szakmai tárgyból hoztam is a várt plusszt, szerencsémre.
A beugró feladat macerásabb volt, és nem túl bizalomgerjesztő. Nekem végig kellett játszanom az egész ájult, nem lélegzős férfi vizsgálatás jelenetet, még a páromnak, aki bejött csak "át kellett vennie az elfáradt társától az újraélesztést". Hát mondom fasza, a nehezét megcsinálom itt neki én, ő meg simán átmegy...
Bezzeg stabil oldalfektetést, amit oda vissza, régit, újt fejből tudok azt nem kérték... Pedig kellett volna... de sebaj, kevesebb dolog, amibe beleköthetnek, ami bukásesélyes. Köszönöm szépen, jó nekem az életösztönöm, minden szépen és jól működik bennem, tudom én mikor kell befogni a számat! Lapultam is, mint szar a fűben, a végén még azt hiszik, valami okostojás tévedett ide, aki mindent jobban tud, ezért meg kell buktatni...
Tételkérdést Anak és Bnek is jót húztam, bár persze a Bt nem kérdezték (gerincsérülés jelei, veszélyei, egyéb), dehát fogok is én szólni ezért? Még jó, hogy nem, főleg, miután az At már megválaszoltam és az egyik vizsgabiztos el is kezdte kitölteni a sikeres vizsga igazolólapját...
Az Aba már kérdeztek, próbáltak belekötni. Pont azt húztam ki, amire abszolút nem számítottam, bár egyben talán az egyik leghálásabb topic is: eszméletlen fickó zárt garázsban a kormánykerékre borulva fekszik, az autó motorja jár. Talán felcsillant a szemem, talán vettem egy nagyobb levegőt, de igyekeztem meggyőzően adni a kémia érettségire begyakorolt "ennél szarabbat nem is húzhattam volna" figurát. Kérdeés volt, hogy mire gyanakszom, mért veszélyes, mit csinálok, hogy hívok mentőt, mit csinálok a garázzsal, hogyan csinálok mindent és még egy csomó minden, mintha valami kihallgatáson lettem volna. De lement, sőt, nem is volt rossz, és szinte imába foglaltam a végén Diktátor nevét, hogy tartsák egészségben az égiek még egy darabig. Elmondtam ugyanis egy csomó mindent, amit pl a keringésnél és légzésnél vettünk, meg amit kémiából tanultunk a CO-ról... Hálás voltam... hihetetlenül...

Kikerülve a vizsgáról könnyű szívvel, vidám lélekkel már csak egy buktatóval kellett megbirkóznom, hogy most hova is menjek Lovagékhoz, mert közben ők már nem a Westendhez mentek, hanem a Vörösmarty térre, én meg pislogtam, hogy az hol merre meddig. Természetesen mivel pasi navigált, hogy 4-6 -> 2-es a márc. 15 térig, onnan váci úton sétálni... noss mivel természetesen pasi navigált, akkora kerülőt tettem, hogy csak na :D Igaz, Lovag is rájött utólag, hogy könnyebb lett volna másképp odamennem, de segáz, a jószándék megvolt, és én már annak örültem, hogy elhívott.
Igaz, nem nagyon értettem, hogy minek kellek én nekik egy ajándék megvásárlásához, de annyit mondott, hogy kell a szemem, elvégre mégiscsak nő vagyok. Eeeez így azért elég fura volt, mert bár nő vagyok, de nem egy plázajáró, ráad bárkit az osztályban ha megkértek volna, sokkal jobb szemük van a ruhavásárláshoz, mint nekem. De segáz, örültem, hogy ragaszkodott hozzám, igaz, eggyel több nem-tudom-ezt-hova-tenni cselekedet került Lovag listájára. Lehet, csak én beszélek bele túl sokat egy ilyen gesztusba... De vásárolni biztos, hogy pont engem hívna bárki? Aki ismer, az azrt nem valószínű, mert ismer. Aki meg nem, az meg azért, mert az meg hív olyat, akivel egy húron pendülnek... De ehh... újabban erről a fiúról túl sokat kell gondolkodnom...
A vásárlótúra amúgy sikeres volt, egy vidám színű sállal gazdagabban néztünk a meglepibuli elé... :)