The Dubliners - Seven Drunken Nights

Egy nap, amikor végre semmi nem történt... Unatkoztam, mint a korosztályom normája átalában. Az órákon aludtam, vagy facebookoztam. A tanároknak beszólogattam, a társaimat meg kutyába se vettem. Szünetekben pedig a haverokkal röhögtünk mint az állatok.
Természetesen ebből egy szó se igaz. Nah jó, egy-egy szó elvétve igen, de nem az adott mondatkörnyezetben. Nevettünk a szünetekben, de aránylag (! XD) kultúráltan. Nem unatkoztam, csak nem érdekeltek az órák, és nem szólogattam be, inkább csendbe maradtam. Ami tőlem meglehetősen furcsa, mert bár vannak érdekes megszólalásaim, azok is inkább ugratások, és csak olyan tanároknak, akik értik a tréfát.
És persze ma is törtnént valami, semmi különös, csak ripityommá törtem a kezem...

Ezúttal valóban röviden írok, mert fáj. A story egyszerű, tesiórán egy feladatot sikerült elszúrni. Igazából a lényeg annyi, hogy a nagy fitball labda ráfordult az ujjamra. Az reccsent. Nagyot. Jó, a labda se egyszerűen mászott az ujjamra, de ez már egy másik történet.
Akkor még tudtam mozgatni, minden, nagyjából a következő óra végére durrant be úgy, hogy csillagokat láttam, ha valamihez hozzáértem. Akkor igazából nem fájt, sőt, még most se nagyon. Már. Vagy nem tudom.
Előtte még volt egy köröm a dokiorvosnál, de igazából ő se tudott mit csinálni. Dehát... ha már leküldtek hozzá, mentem. Adott volna fájdalom csillapítót, meg magyarról felmentést, hogy elslattyoghassak a sebészetre, de egy órát én kibírtam, annyira meg nem fájt, hogy fölöslegesen gyógyózzak. Minek? Ennyit még kibírok.

Az SZTKban természetesen tuskók voltak, a doki egy paraszt, egyedül a röntgenes nő volt az, aki kb úgy viselkedett mint az a Swiss clinicnél is volt: segítőkészen, mosolygósan. Nem is fecsérelek rájuk több szót, nem éri meg.

Itthon a legérdekesebb dolog egyelőre a Wolverine film. Most látom először, de már mesélték milyen jó. És valóban. Tehát mindenki nézze meg :D Spikee Off.