Black Majesty - Silent Company

Az első alkalom. Mily felemelő, mily ünnepélyes, mily nagyszerű... és egyben mily félelmetes is!
Egyszer mindenkinek eljön AZ a pillanat az életében, legtöbbször tizenéves korban. Ha nem, noss akkor bizony ciki van.
Igazából amúgy nem is az a legstresszesebb, mikor beteszik. Sőt, bár kényelmetlen, de még az se a leggázabb, amikor mozgatják. Legalábbis ha nem jól csinálják. Az igazán kellemetlen dolog csak az, amikor kiveszik. Érzed, ahogy miliméterről miliméterre egyre kevesebb nem szervesen hozzád tartozó cucc van benned...
Még mielőtt bárki tovább szőné a dolgot és hülyén nézne rám, hogy milyen ferde ízlésvilágom van, vegyetek egy mély levegőt! A fentiekben ugyanis egy vérvételről van szó...

Sajnos én se úsztam meg a dolgot. Hiába voltam boldog és gondtalan, hogy nekem bizony nem vettek vért kvázi 18 évig (úgy hogy én is tudjak róla és élénk emlékeim lennének a dologról), ez a széria most beza megtört. Pedigcsak még nem is olyan hűde fontosnak tűnő dologtól.
A bőrgyógyász kért teljes vérképet, aso-t, meg még minden más nyalánkságot, de nem ez a lényeg... Egy bőrgyógyász! Nem vagyok leprás, se övsömörös, semmi, nem kell fertőző betegként nézni rám, csak... csak alapvetően én bármit érek a suli (vagy bármi más) miatti stressz hatása alatt azonnal kikaparom. Volt olyan horzsolásom, ami egyszerű tanyálás volt a betonon és több mint egy hónapig villogott a térdemen. Szerencsére ennek még nincs nyoma, de nem is kell várni, hogy legyen.
Anyám meg lépett. És mint gondoskodó anya, elvitt ahhoz a magánklinikához, ahova ő jár. A dokinő kérdezgetett, válaszoltam, visszakérdeztem, válaszolt, tippelgetett a diagnózisra, de mivel semmi részleteset, még a vércsoportomat se tudjuk fejből így a vége hamar az lett, hogy beutalt egy Laborvizsgálatra. Addig felírt valami pacsmagolós csodaszert, ami két nap alatt szinte úgy helyrehozta a kivakarászott sebeket... hogy csak na... De ugye a tüneti kezelés a dolog kezelésével nem egyezik (ha feltételezem, hogy az amúgy normális hormonjátékon túl bármi bajom van!).
Ez történt még pénteken, ma pedig, Kedden, a laborra magára is sor került. Aki tudja hát tudja miből áll egy ilyen labor, aki nem, hát azt nem én világosítom fel. Én biza csak életem meghatározó első alkalmas vérvételét osztom meg. ^^

Alapvetően a dolog úgy történt, hogy beslattyogtam a rendelőbe 7:30-ra. Természetesen ez azt jelenti nálam, hogy 5 után keltem valamivel (ami necces, merthogy egy után feküdtem XD), tehát annyira reggel volt még, hogy teljesen KO állapotban mászkáltam. Itthon még hagyján, de a városban is! Miután a villamosról leszálltam 20 percet kavirnyáltam a környéken, mire betaláltam...
Megjön a nővérke (vagy doki, ezt nem tudom... fiatalnak tűnt, meg nem tűnt szakorvosnak, de mindegy is, bíztam benne és ez a lényeg), én ledöntöm még az egy óra alatt betolt fél liter víz maradékát is, aztán uccu be az egyik szobába...

(swiss clinic)

A hely barátságos, otthonos, a dolgozók kedvesek, mosolyognak, segítőkészek...  És a csaj, aki szúrt, bazi ügyes... Komolyan!
Amennyi rémstoryt hallottam már arról, hogy így szúrnak mellé, úgy nem találják el, ötször-hatszor kell szúrni, órákig bent van a kanül meg hasonlók... mi nagyjából 15 perc alatt a papírmunkával együtt (neve, anyja neve, tajszám, születési idő, lakcím) mindennel megvoltunk.
A dolog parás volt. Bevezetett a csaj, mosolyogva, ahogy a sátán, mielőtt elcsábít valami szarra, és leültetett egy székbe az asztal mellett. Jó, jó, eddig még olyan, mint egy sima orvosi vizsgálat, vérnyomás mérő, olyan gumis szorító, tollak, papírok, stb... mikor viszont elővette azt a szart amit belém döfött, nekem a szemem kiugrott a helyéről! Nem azért, mert megszúrt, óóóó akkor még messze állt tőle, hanem azért, mert megláttam, hogy rotringhegy vastagságú az a vacak!
Na mondom azt aztán nincs az az isten, hogy beletolja a könyökömbe, a végén még keresztüldöf vele, de nincs menekülés... előttem ő van, miközben épp lefertőtleníti a helyet, jobbra az asztal, mögöttem fal, balra meg... balra meg a tű...
Persze előtte volt előjáték, mivel mint első vérvételes nem tudtam melyik kezemből lenne jobb venni. Fogta, meggumizta a jobb kezem, aztán megszólal: "Hú de jó vénád van!" Na, gondoltam, ilyet se mondtak még nekem... Aztán folytatta: "Furcsa, hogy így keresztbe megy..."
Most ne higyjétek, hogy a csaj szar volt, vagy idegesítő. Sőt, nem, de lehet ez monitoron keresztül nem megy át. Egyszerűen annyira napos mosolya volt és annyira beszélgetés kész, hogy anak ellenére, mennyire görcsbe volt a gyomrom (a rémstorik ugye...) simán elbeszélgettem vele egész végig.
Bal kezemre is felkerült a gumis szallagszerűség, és aztán ott is maradt, mert ott már legalább a jó vénám nem kanyargott mint a Tisza... Fújt egyet a fertőtlenítővel aztán persze mondta, hogy akkor szúr. És szúrt.
Nem volt jó, de nem volt szar se. Nyúltam, tenyereltem, léptem bele darázsba, és az egyezik kb ezzel. Nem szúnyog, de nem is balta, egy darázs. Tudja a fene mi, a helyzeti pánik felnagyítja a fájdalmat, de két másodperc után (nagyjából fél másodpercbe se telt a csajnak hogy a helyére tolja a tűt) már vígan elengedtem a jobb kezem öklét. A balt persze tartani kellett, passzolom, hogy mért, de ez van. Beszélgetünk kérdezek, válaszol, meg viszont. Egy pillanatra fordult velem a világ, mikor az első "tartály/ampulla/tudjafenemi" cserénél lenéztem, de csak azért, mert láttam a fémet eltűnni a bőröm alatt... Amúgy nem egy stunning dolog, főleg az iskolai boncolásokhoz képest.
A cseréket (4-5 ilyen kics cuccot tültött meg) gyorsan letolta, kikapta a telit, betette a kanülbe az újat. És nem éreztem az ég világon semmi mást, mint hogy a tű ott van és nyom. Nem ráncigált, nem húzkodta jobbra balra. Olyan stabilan tartotta, hogy én már azt se értettem miről meséltek nekem ismerőseim...
Aztán kihúzta. Ahogy be, úgy ki, gyorsan. Utólag visszaemlékezve szinte annyi volt, mintha összehúznám az arcomon a bőrt. Akkor viszont, és ez élénken él bennem, mintha miliméterenként éreztem volna, ahogy a bőröm ragaszkodik a fémhez, és csak lórúgásnyi erőhatásokra válna le róla. Jó, nem volt borzalmas igazából, az emberi agy felnagyít dolgokat. Utánna zsibbadt a hely, kicsit szúrt, de semmi komoly.
Abszolút segítőkész volt, abszolút lefoglalt és abszolút ügyes! Nem volt hercehurca, tortúra, komolyan, ha a görényem megharap, az jobban megvisel. Jó, nem kényelmes, hogy érzem, amikor hajlítom a kezem, hogy ohh ma vért vettek, de nem zavar igazán.

Kiváncsi vagyok az eredményekre. Amikor ott lötyögtette (nem szó szerint) a vérem a kis cuccokba, én úgy erősen néztem, hogy úúúú de sötéééét! Jó, jó, vénás vér, de láttam én már vénás vért, és az nem ilyen sötétbordó volt. Meg is jegyzem, mire ő is mondja, hogy ezt nézi... mármint hogy milyen sűrű. És valóban, kb mint valami higított méz, vagy valami (étkezési) olaj... Nah de sebaj, ha már az ampullában megalvad legalább nem kell aggódni hogy más bajom lesz XD XD XD Akkor rövidesen már nem sok mindenért fog kelleni aggódnom XD XD XD

Záróösszegzésként: a dolog poén volt, és felért egy tanulmányi kirándulással. Lehet minden tűs élményem csak az aktuállis feszültség nagyít fel, így büszkén bevállalom majd azt a HIV oltás sorozatot is... most pár túlélhető tűszúrás nem ár több veszélyes betegség elleni (majdnem teljes) védettségért cserébe (ugye főleg rákos betegségekkel azonosítják, de kötik máshoz is ezt a vírust).
Ha kiderül a vércsoportom is, és valami értékelhető vagyok (nem AB RH+) akkor valszeg véradni is elmegyek majd idővel. Annyira nem gáz a dolog, főleg, ha csak ücsörögni kell és csordogálni. Persze ez attól is függ, hogy mi leszek. Elvileg anyám is, apám is A, ha jól emlékszem, tehát valszeg A leszek én is, de ha az a statisztikai százalék kijön, és kiderül, hogy 0 a vércsoportom, mindenképp adakozok majd. Persze ha A vagy B (az utóbbi nem túl esélyes XD) akkor majd még kiderül. Ők nem olyan ritkák, de mivel nem a népesség 80%-a ad vért, még lehet az enyimnek is hasznát vennék... Természetesen RH- ként is adnék... ugye az se épp domináns. Szal van pár faktor :) De a szándék megvan ^^