Michael Bublé - Haven't Met You Yet

Néha lekéne lassítani. Megállni, pihenni. Nem csak nekem, mindenkinek... persze főleg ugye magamból tudok kiindulni. Sokszor a dolgokat bonyolultabbá tesszük, mint amilyenek valójában. Igen. Még én is. Sőt, főleg én. Mert ilyen vagyok...
Mindig van nagyobb hal, mindig lesz, aki őrültebb mint én, de azért ne számítsatok túl gyakran ilyen idiótákra. Azért szerencsére ennyire sokan nem vagyunk. Mindenesetre néha a legegyszerűbb dolgokat mi magunk alakítjuk nehézzé, a lenge napokat telezsúfoljuk, mert "Ó, ez úgyis egy laza nap!" Aztán persze fejreállunk. Ehhez ugyanis némi szervezői készség is kéne, valami rendszerező központ az agyban, vagy valami, ami nekem hiányzik...
Bár én legalább még együtt tudok élni vele... azt persze nem tudom, hogy meddig...

Bezony, az ember bonyolult egy teremtés. Nem csak anatómiailag, élettanilag, pszihológiailag, de csak úgy is. És hogy ezt be is bizonyítsam, most megint semmi köze nem lesz egymáshoz a címnek, a bevezetőenk és a tényleges tartalomnak. Úgy olyan átlagos lenne ez az egész...

Na persze, akik követnek egy ideje, azok talán már hozzászoktak, hogy a bevezető nem összefoglaló, nem rendszerező, hanem valójában ténylegesen egy bevezető rizsa az utána következőkhöz.
Na, hogy azért a hagyományt mégse törjük meg, azért persze van mit kapcsolni a dologhoz. Bizarrrrrr módon hét kellős közepén jöttem rá, hogy a kutyasok dolgozat, felelés mellett, gyakorlatilag egész nyugalmas tempót diktálhattam volna magamnak. Legyen szó máról... (ugyanis az elmúlt fél hetet nincs kedvem részletezni, valami undorító volt...)
Csodaszép, verőfényes délelőtt (majd délután) döbbentem rá, fizika kellős közepén, hogy nekem bazira elegem van az életből, a suliból, a jövőmből, meg úgy igazából mindenből és mindenkiből aki a környezetemben van. Jó, ebbe beleadott valamit az az atomnagy Algebféreg is, amit Vade Satanara rajzolok, de ezt most ne részletezzük. Már épp a negyedikről akartam kiugrani, mikor kicsöngetéskor betrappolt Censor t.nő, és elkezdett beszélni, mire végre eljutottak a tudatomig a szavai: Latin helyett kimegyünk sétálni a városba és megnézzük a környékbeli hitelesen ókori műemlékeket és 1848-49es helyszíneket, dolgokat.
A napom innentől felvillanyozódott, fogtam a kis tolltartóm, kivettem az ilyen alkalmakra beleszórt aprót és örültem, hogy majd én fagyizok egyet út közben... Na az út közbenből végülis a végére sikerült tolni a dolgot, mert a Tanár Nő olyan tempót diktált, hogy A, belecsodálkoztam mi ez a rohanás B, nem volt alkalmam megálni a jégbüfénél... Az már csak hab a tortán, hogy nem is tudtam volna nyalakodni, ugyanis a szentem VIP jelleggel bevitt minket ide-oda, erre-arra, udvarba, házba, palotába... És mesélt. Nem úgy, mint az idősek, hogy bezzeg az én koromban, meg minden apróságba belefolyva, hanem úgy a lényeget mondta, és olyan stílussal, hogy csak néztem. Egyedü azt nem értem, ha ilyen is tud lenni, órán mért az "elaltatlakkisbarátom" stílusát veszi elő...

Yuhhé, mondom ma nem megyek sakkra, ha már ilyen szépen alakult a délutánom... legyen hát még szebb, spóroljunk az idővel, meg miegyéb! Nah és itt kezdődik a buli, innen kezdem el én zsúfolni a mai napot. Fagyi fagyi, nyamm, nyamm, fel a harmadikra, cucca a kézbe, aztán a portánál megszokásból nem az ajtóhoz mentem, hanem sakkra... és ha már benyitottam, milyen az, hogy az országos bajnokságra készülő csapat egyik tagja kifarol egy bocsánatkéréssel és hazahúzza a belét?
Beültem hát, nyalom a Fahéjat, meg a Puncs végét, és közbe hiába próbálok az adott feladványra összpontosítani, egyszerűen nem megy... Gondolok a jó megoldásra, aztán elvetem valamiért... Ezek után mondok valami szart (illetve most kivételesen nem mondtam, csak hallgattam, mert nem gyalázom meg a fagyi emlékét holmi önégetéssel a csoport előtt) és pislogok, hogy ÓÓÓÓh mein gott, és én a jóra gondoltam!
Na de azért megpattanok harminc perccel a teljes vége előtt, a partikról, mert a csapattársaim, akikkel elvileg játszanom kéne már úgyis megléptek a vonatuk miatt, vagy mert épp családi cuccra kell hazaérniük. Én meg minek maradjak egyedül? (Ne részletezzük, lenne ok... XD)

Megyek ki, és meglátom ki ácsorog a kávéautomatánál. Osztálytársam. Meglepődök, nézek bambán, was ist das, mit keres itt, meg úgy alapjáraton was ist das... és ha még nem mondtam volna was ist das. Hát hogy ő éppen innen onnan jött, és most épp várnak, mert ez meg az. A történet ezen része nem fontos, közösbarátunk meg fönt várja, hogy neki is vigyen valami kávét/forrócsokit/teát. Legyen hát, mondom elköszönk, mert haza akarok érni, ha már így szépen elrendeztem a szálakat. Szép is jó is lenne, ha nem jön meg Plüss, a maths tanárunk. BEszélgetünk, beszélgetünk, én meg megszánom szegény fönt várakozó csajszikát és elragadok egy poharat, majd felloholok a lépcsőn. Már amennyire persze egy teli pohár kávéval loholni lehet.
És aztán ott ragadtam. Nem negyed, nem fél órát, ameddig a sakk tartott volna, de teljes egész háromnegyedet! Na, de a poén: az időt a nagy semmivel csesztem el! XD Jó hangulat, jó társaság immáron Exjézus megújulása (eddig Jézus volt, csak elszublimáltatta a haját ^^) és a ballagási tánc nagyonelőremegbeszélése úgy elrántotta az időt, mintha nem is lett volna.

Holnap tehát atomfizika dolgozat, ma még ki kéne rántani a görényt is a ketrecéből, meg szórakoztatni a virágszálamat. Tanul a kölyök, tanul, tud pacsit adni, pitizni, fordulni, meg még pár nyalánkságot, de annyi mindent szeretnék neki még megtanítani :D És a legjobb az egészben, hogy élvezi! Odajön és egyszerűen látom rajta, hogy nem a jutalomfalat (csak XD) hanem hogy csináljunk valamit :D
Játszani nem tud, mert a kincsem egyedül nőtt fel valószínűleg, tesói azok nem sokáig voltak mellette, és egyszerűen nem tudja mit akarok, mikor hanyattdöntöm, vagy a fejét borzolom... Holott az előző két görcs is olyan álomszépen jött, csípett, makogott, ugrált, felborult magától, hogy jöjjek... node sebaj, Fügécske egy jellem, még ha nagyonis az, akkor is XD

Emellett hihetetlenül felvillanyozódtam, és mostmár tuti, hogy csak a függvénytábla ment meg. Bejelentkeztem (tök véletlen) skype-ra, és rámírt egy régi régi régi nagyonjó barátom. Személyesen nem ismerem, WoWozás közben "találkoztunk" de egyszerűen annyira... nem tudok mást mondani, megbarátkoztunk, hogy az oda meg vissza júúj. Az idő szűke miatt régen beszéltem vele, utoljára Januárban, a szülinapján. Akkor megígértem neki, hogy mihelyst szabadul némi időm, akkor rendesen (minőségben meg satöbbi) rajzolok neki ajándékot (mint eddig minden évben ugye ^^). Csakhogy annyira nem tudtam még ráállni a dologra, hogy na! Vade Satanara is fizikán rajzolok, többnyire fejből, és mivel szörny kell, így az anatómiát is én magam filózom ki, tehát ez nem annyira para. Azonban, amit neki szánok ennél valamivel komolyabb lenne, egy kosaras kép, csak hát ahhoz már idő, referencia kép, meg hasonlók kellenének... Alapvetően a terv a körvonalak félig készen vannak, de a részletek az izmok, az árnyékolás, tónusok, vagy hogy színt akarok-e még nem... Sajnálom, pedig annyira megvan fejben, és annyira szeretném már végre!
Ezúttal amúgy a "főcímdal" is neki szólna, MBt ugyanis miatta ismertem meg. Ez a szám pedig ha nem is szó szerint nekünk szól, de valami van benne... kár hogy végülis szerelmes és nem baráti szám, de istenem, van ilyen... az írók/költők/énekesek/dalszövegírók nem a barátságot szokták használni mint icccchhhhlet forrást... :\