Brothers of Metal - Yggdrasil

Ó, Spikee! Long time no see! Már nem is áltatom magam azzal, hogy teljesen visszatérek, vagy hogy ez sokáig fog tartani.
Nem tagadom, jól esik látni téged, még ha a bejegyzéseket és egyéb menük szövegét olvasni kínos is... az a tipikus "Úr, Isten, hogy lehettem ilyen régen?" érzés, mikor a hátad is borsódzik vagy a régi képeidtől, írásaidtól, vagy a saját hangodtól. Borzalmas.

A menük egy része takarításra kerül. Nem szeméttelepet kívánok takargatni, ahol olyanokat őrzök, mint "tilccsúkk be a dihidrogén-monoxidot". De van, amit még nem egyszerű elengedni. Amiken dolgoztam, és anno büszke voltam a munkámra. Fordíások, "kihívások", ilyenek. Ezek majd idővel talán megújulnak, talán eltűnnek. Attól függően, hogy száll meg a Szentlélek. Vagy az ihlet.

De az ilyen nagy hangvételű változások egyelőre a jövő zenéi, amikre vagy sor kerül, vagy nem. Majd elválik. Addig viszont, míg erőt veszek magamon, jöjjön valami... ismerős. Addig jöjjön egy blogbejegyzés!

Az újrakezdés első posztja ne legyen mentegetőzés. Ebből már kinőttem, és nem terhelném se magam vele, se bárkit, aki esetleg olvasná soraimat. Ne legyen túl csapongó se. Témánál maradni úgysem erősségem, nem kell a saját dolgom nehezítenem. Hosszú is és nehéz is lenne évek történéseit összefoglalni. Nem is tudnám talán.

A blogolást többféleképpen lehet intézni, én Spikee bejegyzéseit mindig is napló-szerűnek képzeltem el, néha talán egy-egy gondolkozós, morgós, magamból kiadós poszttal. Így már nem nehéz kitűzni egy célt: a mai nap.

Halottak napja. Életem -jelenleg- 99%-át éltem le úgy, hogy azt hittem, halottak napja November 1. Tévedtem, amit elég nehéz elismerni, de ez van. Az élet megviccel, de ez legyen a legnagyobb bajom. Meg másnak is. 2020 eddigi lefolyása alapján ez egy igen komoly jókívánság...

Szóval mi történt halottak napján, November 2-án? MEGJÖTT AZ ÚJ BRINGÁÁÁÁÁÁM!

Még szülinapi ajándék volt Fatertől és Nagymutertől, nem is késett, csak röpke 3 hónapot. De nem rajtuk múlott. Én szaroztam sokat, hol a színt nem tudtam eldönteni, hol addig tologattam, hogy azt az egy-egy darabot, ami volt online készleten, elvitték. Aztán pedig hetekig, egyes színeknél hónapokig nem volt készlet.

Pedig már Július óta tudom, ha nem Június óta, hogy melyik típust venném meg. A tervezési, összehasonlítási fázisban ugyanis még úgy volt, hogy magamnak veszem meg. Aztán a család beszállt, így lett szülinapcsiajcsi a bronzszínű Rockrider 540-ből, amit kinéztem magamnak a Decathlonban.

MA MEGJÖÖÖÖÖÖTT! Tessék, legeltessétek szemeiteket ezen a minőségi fotón, amit melóból hazafelé lőttem róla:

Jah, kérem, hogy ez nem bronz? Hát... igen. Az úgy volt kéremszépen, hogy a bronzzal van valami. Mármint nem nekem, hanem vagy nincs rá kereslet vagy már lassacskán kifutó lesz (vagy túl jól fogy külföldön?), de akárhogy is, kevesebbszer látni itthon, Feliratkoztam az értesítőre a Deka honlapján, de szeptember eleje óta csak nem jött az a nyamvadt e-mail, hogy ismét rendelhető lenne.

Idővel feladtam. Meg az az igazság, hogy bár élőben egyszer se láttam, de a képeken a női változat "fehér-rózsaszín" színösszeállítását is egész megszerettem. A fekete nem volt rossz, de snassz, mindenki azt viszi, a kék-limezöld gyönyörű, de az a fehér villa a falra kerget. A fehér meg... Nem tudom,valami megfogott benne, és bár a rózsaszín nem az én színem, de a Decathlonos termékeket nézve újabban azt kell mondjam, nem is olyan ronda, amennyire én gyerekként utáltam. A képeken meg szinte nem is lehet látni; hozzátenném nem véletlen: pár matricán itt-ott egy dizájn csíkban és a modell 540-ében ki is merül a rózsaszín használata.

Egész elegáns, nem vitték túlzásba. Tetszik, na. Úgyhogy kb egy hete meg is rendeltem, mikor láttam, hogy az L-es vázméret is elérhető. Hurrá! Lesz bringám! Mint gyerek karácsony előtt, a harmadik gyertya gyújtása óta már én sem aludtam, úgy vártam, hogy végre megjöjjön. Nov 2 és 6 között ígérték a megerősítő Emilkében, hogy megjön és átvehetem. Meg is jött!

Az agyvérzésem is, mikor 2 nappal a rendelés leadása (és fizetés) után küldték a levelet, hogy "Tisztelt Cím, értesítést kértél, ha érkezik a bronz bringa. Érkezik." Uff. Főnöknő mondta, hogy küldessem vissza, vagy töröltessem a rendelést - és persze, lehetett volna. Visszautalják a pízt és mindenki megy boldogan a dolgára.

Az igazság az, hogy a bronzba teljesen beleszerelmesedtem. De... a fehér is egyre inkább tetszett. Már elképzeltem, ahogy telematricázom a villát, mint az egyik kolega, és ahogy az kinézett, húúúú! SICK! Nagyon frankó volt! Úgy döntöttem végül, hogy a rendelés marad, a fehér bringa jön.

Láttam ám, hogy kicsit visszagörgettél.

Jah, kérem, hogy ez nem is fehér? Hátttő. Ja. Nem csak a fényviszonyok teszik. Szürke. Vagy szürkés... a matricázás fehér-rózsaszín, a villa fehér. És az az igazság, hogy nagyon flottul néz ki! Nem piszkosszürke. Csinosszürke. Olyan felhőszürke. Az a "kinézek az ablakon, mielőtt elindulok, ááá, ez nem fog esni, majd félúton rászakad a fejemre a fél égbolt"-szürke.

Nagyon specifikusnak tűnik a leírás? Hm. Érzel te valamit a sorok között. Valóban, szavaimat a már sokszori személyes bőrig ázás itatja át.

Hát meló után át is vettem a szépséget. Akkor még csajos nevet akartam neki adni, lévén még frissen ismerkedem én is a rózsaszín-kedvelő kislánnyal magamban. Mondjuk. Csinos. Becézve Csini. De nem állt jól neki.

Annak rendje, s módja szerint hazafelé eleredt az eső. Kérdés se merült fel bennem: ezt az utat az ég is keresztelőnek szánta. Felhő vázán csak épp pezsgőt nem törtem, a Titanic-ot is így búcsúztatták, azt' abból is mi lett?

Cloud, merthogy minimum kétnyelvű lesz a drótszamár (ha már én két nyelven élem az életem, nehogy pont hátasom maradjon ki a jóból - de ez egy másik történet) , több szempontból is találó név. Tetszik, ahogy a név tulajdonosa is. Remélem, azért jóidő is lesz a szabadnapomon, hogy valóban kipróbálhassam. Várom.

Hogy miért kap egy élettelen tágy nevet? Nem tudom. Miért keresztelik a hajókat? Jó, ezt mondjuk speciel pont nem olyan bonyolult kideríteni, de igazából lényegtelen. Valamiért vannak bizonyos dolgok, amiknek szeretek nevet adni. A telefonomnak, a laptopomnak, anyám az autójának. A családban futhat ez az elmebaj, de legalábbis jó eséllyel örököltem. Az ember a szeretőjét, kedvesét is becézgeti, de ezt a vonalat inkább ne is folytassuk. Amit félre lehet érteni, azt félre is fogják. Meg rule 34, meg ilyenek. Ha még nem ismernéd, ne siess rákeresni... én szóltam.

És hogy mi lesz hű elődjével, a kis szürke KTM Life Track-kel, amit még néhány éve Mutertól kaptam? Semmi. Pontosabban semmi extra. Annyi emlék, annyi kilóméter, annyi kilók. Megannyi posztot betölthetne - és könnyen meglehet, be is fog néhányat -, semmiképp nem adom el. Jóideig, miután megkaptam, KTM vonalon gondolkoztam,hogy "Majd, ha nagy leszek, és sok pénzem lesz..." de azaz igazság, hogy abban az árkategóriában, amiben gondolkoztam (a szub-300 000 Ft árkategória), KTM ide, vagy oda, a Btwin bringái kicsit elkalapálják felszereltségileg. Állítólag. Meg életfogytig tartó jótállás meg egyéb mézesmadzagok.

Szóval Trekk marad, nyugdíjas éveit lazább terhelés mellett fogja tengetni egy hétvégi házban. Boltbajárós, kirándulós, hapáromittvannekiislegyenegy bringaként. Tartanám én magam mellett, amolyan munkábajárósnak, de az az igazság, hogy a csere részben eleve a méretproblémából adódik. Trekk váza már akkor kicsi volt, mikor kaptam, ezen pedig az sem segített, hogy egy időben a nyeregcső mindig lecsúszkált, úgyhogy egyszer rászorítottam. Csak nem a megfelelő magasságra beállítva.

Így már csak ízületvédelmi szempontból se lenne célszerű ingázásra használni sajnos. Meg az albiban hely se nagyon van két bicaj tárolására, így egyéb megoldás után szükséges nézni. De szerencsére megoldás az van, így hát Ő Szürkesége Első, azaz Kis Trekk is marad. Így belegondolva, nem kizárt, hogy pont ő az oka, hogy Cloud is marad és nem lesz bronz. Ő Szürkesége, Színében a második, azaz Csinos Felhő. Igen. Ez jó. Ennek így kell lennie.