Tim McMorris - On top of the world

Rendhagyó módon a mai nem lesz egy hosszú bejegyzés... vagy valami ilyesmi a terv...

Na nézzük mi történt az elmúlt pár napban... Volt egy olyan, hogy Krisna-völgyi búcsú, egy olyan, hogy családlátogatás, egy olyan, hogy szociális élet elutasítása, egy meghívás, egy felpörgés, egy fogadás.
És némi játék, játék, fordítás, ahogy az illik. Három napja a Method megint World first lett, mily meglepő... sebaj, Paragon, majd legközelebb, én veletek vagyok!

Oly sok minden nem a régi már, de ez most jó, vagy rossz? Mozgalmas napok, de a gondolkodásra is volt idő. Ne ezért szeretem én a zenét és az utazást!

Vegyünk fel valamiféle struktúrát... haladjunk mondjuk időrendben, az talán összetartja majd csapongó gondolataimat.
Először is kutya. Fater már rég-rég-rég emlegeti, hogy neki majd vizsla kéne. Hát ezt jóideig poénra vette az egész család. A kutya nem lakásba való, valljuk be. Főleg nem egy ilyen energikus, közepes-nagytestű darab, aki ráadásul aktív munkára lett tenyésztve. Talán nem olyan szorgos, mint egy malinois, de vadászkutya, terület, szag, feladat kell neki is.
Így gondolta ezt az egész család, de már Demény előtt is tuttuk, hogy elfér a lakásban nagytestű kutya, sőt, kényelmesen elfér. Kell a napi mozgás, abból jóval több, mint egy padlócirkálónak, de boldog és teljes élete lehet akár még így is.
Ehhez tartozik hozzá, hogy egyre jobban gondolkodnak egy kis gazdaságon. Pár hektár (egyelőre 1-10 között spekulálnak, ha jól emlékszem, de ha árban elfogadható, fene tudja...) elég lenne, meg egy ház. Persze először is zöld kedv kéne ezen álom megvalósításához(vagy ilyen rusnya újfajta sokszínű-lila), aztán meg alkalmas terület, ajánlat, lehetőség. 
De kutya már egyre valószínűbb, hogy lesz. Fateron is látni, hogy kétségekkel áll hozzá, de Sárkány idősebbik fia talált törzskönyves kiskutyákat, öt hetesek, még nem elvihetőek, de megnézhetőek. A család nagyja azt vallja, hogy a kölyök választja a gazdát, tehát lehet akár többször is elmegyünk majd megnézni, vagy épp csak egyszer. Biztosra akar menni mindenki. Én még ebben is illegek-billegek, de inkább nem szólok: mikor számított az én véleményem bármit is? Legfeljebb mikor mezőgazdasági kérdés volt, és az is csak addig, míg valaki rá nem tudott kontrázni, hogy "de hát régen is..." Jah, hogy régen is? Akkor nem szóltam.
De. Rohadtul de.
Na mindegy, ismerem én a családom, de legalábbis atyámat, egy vérből vagyunk és sajons a fejünk is egyforma keményre nőtt, ha lehet neki mégjobban. A rutin meg az évek, ugye, szokták volt mondani.
A kérdéses részek inkább a kiskutya nevelésével vannak. Míg pici, három-négy óránként ki kell vele menni, különben az "oopsz" elkerülhetetlen, és így szobatisztaságra nevelni is macerásabb. De Sárkány egyes napok kivételével itthon van, a többit meg mondtam, hogy amíg itthon vagyok, meg tudom beszélni a melóhelyen. Átrendezzük a munkaórákat és máris szabad leszek, mint a madár, én szívesen foglalkozom a kölyökkel, akár kutyaoviba is elmegyek vele. Fontos a socializáció egy kiegyensúlyozott, nem ilyedős kutty neveléséhez.
Tudtátok, hogy van külön kutyabérlet? Érdekelne hányan szállítják kedvenc ebüket érvényes jeggyel vagy bérlettel, és hogy a kézipoggyász méretét nem meghaladó törpefarkasok szállítása most ingyenes-e vagy pízzé' kerül? Mert egy macska, görény, nyúl, etc... szállítása ingyenes, és azokba a hordozókba némelyik hónaljkutya még el is veszne.
Engem jobban zavar a "felnőtt kor". Ha a kutya hozzászokik, hogy 24/24 van vele valaki, hogy fogja majd viselni, ha csak 24/7 lesznek mellette? Vagy ha már én visszaköltözöm a koliba és Sárkány épp nincs otthon? És az idegbeteg többi kutya hogyan fogja eltűrni, ha a folyosón összetalálkozunk? Morzsa miatt nem aggódnék, abban biztos vagyok, hogy Fater is (aki amúgy kutyasulit vállalt) és én is megneveljük, nem lesz idegbeteg, de pl a pitbull mixek akik úgy húznak, hogy a faszi és a csaj akik sétáltatják egy-egy se bírnak velük? Ezek olyan rossz pasztban vannak, hogy szabályosan meg kell állni és félre kell állni, ha ők jönnek. Nem félelemből. Sárkány még igen, de se Fater, se én nem tartunk a kutyáktól (főleg, hogy 80%-ban van rajtuk szájkosár), de maga a gazdi sokszor látni, hogy tart az állat reakciójától. Kerül minden lehetséges konfrontálódást.
Apám nevében persze nem beszélhetek, őt nem tudom, mi készteti hezitálásra, de én érzem rajta, egy-egy fejbiccentésből, amikor beszélünk róla, egy-egy "majd meglátjuk" (soha) mondatán, hogy ő se döntött ám annyira, mint amennyire néha tűnik. Szeretné, mert tudjuk, meg látszik rajta, de... hezitál, na. De legalább tudom, hogy ameddig nem szánja el magát, addig nem lesz kölyök. A görényekkel is így volt, mondjuk, ott is mondogatta, amíg meg nem bizonyosodott róla, hogy na, igen, jó lesz ez, működni fog. Igaz, a végén őket "le tudta passzolni" nekem. Itt most ez nem opció, és nem kétlem, hogy tisztában is van vele.

Ismét World First a Method guild! Mily' meglepő... 
Ezen részét a bejegyzésnek rövidre fogom, mert kétlem, hogy bárkit érint rajtam kívül XD
Ugyan most épp nem játszom, nyár eleje óta előfizetésem sincs a WorldOfWarcraft játékra, de valahol valamikor talán emlegettem, hogy játszom. Ezelőtt legalább két éve, de ki tudja, lehet valakiben él az emlék...
A mostani patch új raid contentet hozott, elindult megint a verseny, hogy ki öli meg az új főbosst. Én személy szerint a Paragonnak szurkoltam, de csak azért, mert a Methodnak egyszerűen nincs ellenfele. És a Paragon legalább megszorongatta őket idd-ott, most is ők futottak be majdnem közvetlenül a Method után a világranglétra második fokára.
Archimonde nekem valahogy annyira nem jön be, valahogy nem érzem annyira epicnek, de ezt őszintén szólva már Blackhandnél is hiányoltam. Oké, oké, kivágja alólunk a talajt háromszor, de ez még a ritmus megtöréséhez se volt elég.
Itt a harcról a videójuk, már akit érdekel: Method vs Archimonde
És itt van a világelsőt ünneplő (meg amúgy bármilyen heroic főbosst) Nerdscreams. Hát már ez se a régi, de annak külön feelingje van, mikor 20 ember veled együtt lélekből-gyomorból üvölt, vagy épp torokból, hogy együtt, és megvan és húú! :D
Hatalmas gratuláció fiúk, még mindig szenzációsak vagytok! :)

Nézzük csak, a krisna-völgyi búcsúról mit tudnék mondani... 
Igazából rettentően sok mindent. Hogy képzel el egy átlag ember egy búcsút? Körhinta, kürtőskalács, kaja-pia-komédia, legalább két meghívott Józsika zenekar, színes forgatag ,arcfestés, vattacukor, adj hozzá bátran, vagy végy el belőle.
Milyen egy krisna-völgyi búcsú? A színek és arcfestés megvan, a kaja és pia is bizonyos szintig, de sokkal-sokkal szakrálisabb. Ahogy eleve a Krisna-völgy (és annak minden legtöbb programja) is, ez is inkább ismeretterjesztő, szemlélet módosító célú volt. Nem is feltétlen módosító, ez elég rossz szó... szemlélet... nyitó? Még ez se stimmel, mert egy teljesen elzárkózó embert nem fog megnyitni, de mindegy is.
Annyira sok ember volt tipikusan out-of-place, hogy kimondhatatlan. Kultúra, érdeklődés nulla, volt, aki meglátva a rendezvényt visszafordult. Nem sokan, de voltak. Aki maradt is, az után a térerőt talicskával hordták, a templomba (szentélybe, nevezzük akárhogy) félmeztelenül ment be. Az étkezősátorban ő "hát egyértelműen krumplit" eszik, és köszönni baszik, elnézést kérni szintén, továbbá ha elsétált a rendezvény számára kijelölt terület végére sarkon fordult, vett egy lufit, majd elment. Kipipálta: itt is volt.
Engem alapvetően nem szokott izgatni mások parasztsága. Jó, de, szokott, hazudtam, de nem annyira, mint Fatert és Sárkányt. Miattuk lehet engem is érzékenyebben érintett az egész, sokkal... jobban figyeltem az embereket, de így is egy élmény volt. Egy másféle élmény.
Rossz azonban semmiképp sem, a krisnások, mint mindig, most is kitettek magukért. Belépő ugyan volt, de teljesen megérte, a terület rendezett és szép volt most is, és még mindig felemelő volt közöttük/velük sétálni.
Be lehetett sétálni megnézni az iskolájukat, volt gyereksarok, kisvasút, idegenvezetés is azoknak, akik hajlandóak voltak megvárni az indulást. Szerencsére ezekből is akadt bőven. Mi már jártunk a völgyben korábban is, és a tömeg is viszonylag nagy volt, úgyhogy ezt kihagytuk.
Az iskola előtt még volt egy íjászati lehetőség, itt a fekete közép eltalálásáért sütit vagy üdítőt lehetett nyerni. Ez nekem nagyon tetszett, hisz süti! Az iskola után következő megállónk az istálló előtt volt, ahol egy szelelő mellett egy nyugdíjjazott ökör állt. Náluk szent állat a szarvasmarha, így kifejezetten ügyelnek rájuk, még idős kor után is, és természetesen nem eszik meg őket. Ha láttatok már aranyos pofit, hát ez biztosan közöttük kell legyen. Amellett, hogy borzasztó aranyos volt az eleje, az állat többi része szinte duzzadt, izzott attól az őserőtől, amit leírni egyszerűen nem lehet.
Odelépsz, megsimogatod (gyönyörű, tiszta szürke szőr), és érzed, ahogy az izmok futnak a kezed alatt. A krisnások igyekeznek minnél több területet állati erővel megművelni, úgyhogy szinte egészen biztos lehetsz benne, hogy ez az állat tényleg megérdemli a nyugdíjas napokat.
Az arcfestést porcelánfestők vállalták, becsületkasszás alapon, ami az alapítványnak való adományozást takarta. Nagyon szépen dolgoztak, mi már csak poénból is leültünk, de én személy szerint nem is bántam meg. Nem szeretem a virágmintákat. És nem tudom hogyan, de ezt a csajszi meg is érezhette, mert hiába volt mindenki virágokkal díszítve, én inkább levelekhez hasonló motívumokat kaptam. Színben nagyon passzolt, elégedett voltam. Külön vicc, hogy Fater is leült, teljesen más, sokkal férfiasabb mintát kapott, holott alig-alig különbözött csak. Nagyon jól állt, rajta kívül csak egy férfi volt festve az egész búcsúban, és az az egyik porcelánfestő párja volt :)
Ami kész főhajtást érdemel, és biztosította, hogy jó kezekben vagyunk az az, hogy a két lány festette a szentély falait, az oltárokat is. Mi már ugye tudtuk, hogy ez pontosan mit is takar, tehát nem voltak kétségek senkiben.

A szentélyről igazából nem mesélnék. A látvány, az érzés az, ami ott igazán jellegzetes, és arról mindenkit biztosíthatok, hogy jómagam nem vagyok hívő. Tehát mondom mindezt minden térítési szándéktól mentesen. Csak nyitott vagyok, érdekel a kultúra. Ha mást nem a szép, színes világért, az értelmes emberekért és a beszélgetésért simán megéri néha kilépni a saját komfortzónámból.
A vezetés része nem volt újdonság, bár mindig mást és mást mondanak el, attól függően ki vezet épp, hogyan vezet, milyen kérdéseket tesz fel a közönség, stb. Ez nem feltétlen kell legyen vallási, Faterék pl mesélték, hogy az egyik vezetővel bő órát beszélgettek el egy kör után arról, hogyan élnek a faluban és hogyan zajlik valójában az életük.
A búcsú jelentős része nem csak a saját vallásukról és életükről adot tájékoztatást, de az ökológiai szemléletű gazdálkodásról is. Erről nekem nagyon újat nem tudtak mondani, lévén ezt tolják már bele a fejembe vagy ezerrel majd' egy éve. Egy ötperces gyorstalpaló kisfilm, vagy a felállított információs táblák igazán nem adtak plussz infót, de laikusoknak tényleg szépen összeszedték mi is a lényeg. Nekem ugyan hiányoztak a kontra érvek, mert valljuk be, ez is hozzá tartozik, de a pro nagyon szépen működött és sok kis tippet is adtak akár az otthoni sajt vagy krémkészítéshez is.
Volt egy fősátor, de sajnos az érdekesebb programokról lemaradtunk, a jóga pedig senkit nem érdekelt nagyon a családból, így tovább léptünk.
Az étkezősátorban meg elhangzott az ominózus biztosan sültkrumplit eszek mondat egy jólszituált úrihölgy szájából, amin jót nevettünk kínunkban mind a hárman.
Persze, együnk amit szeretünk, meg persze, az újdonság ilyesztő, de mikor látszik, hogy rohamosan fogy a kaja, mert kétpercenként rohangálnak egy újabb nagy adag főzelékszerű valamivel (nem az, de a csilisbabhoz tudnám még hasonlítani állagra, viszont ez se igaz teljesen), és egy ilyen rendezvényen vagyok, akkor miért nem kóstolom meg az ő főztüket? erről szólt az egész! Megismerni, kipróbálni... De nem, hát ha nem, hát nem. Amen. 
Amúgy kifejezetten jó íze volt, kicsit savanykás, de jó. Főleg abban a hőségben bőven ráfért az emberre, inni pedig házi szörpöt lehetett kérni, vagy rózsavizes limonádét. Ha valakinek van a környékén krisnás étterem (amúgy vegák) nyugodtan próbálja ki legalább a limonádét, a rózsavíz ad neki egy szokatlan, de kellemes ízt. Megéri!